Versünnepet rendeztek Eszterházán

Forrás: turizmus.com

 2022. április 12. 09:13

A költészet napján a fertődi Esterházy-kastély marionettszínházában rendezték meg a Versünnep Fesztivált, immár harmadik alkalommal.

"Eszterháza a művészeteknek, a költészetnek már Esterházy „Fényes” Miklós herceg idejében is méltó helye volt, a kultúra egyik legnagyobb központjaként volt közismert. Főméltóságok versenyeztek a herceg kegyeiért, azért, hogy részesei legyenek az Eszterházi vigasságoknak. A kastélyegyüttes jelenleg hasonló rangú és jelentőségű kulturális küldetést kíván betölteni" – mondta el a költészet napi rendezvény alkalmával Egresitsné Firtl Katalin, ügyvezető.

Vers és prózamondás, valamint versmegzenésítés kategóriában négy korcsoportban érkeztek a megmérettetésre általános iskolás tanulók, középiskolások és felnőttek klasszikus vagy kortárs költő magyar nyelven írt költeményekkel.

Az alsó, felső tagozatos, középiskolás és felnőtt kategóriában az első három helyezettet díjazta a színművészből, drámapedagógusból, amatőr színjátszóból és az Eszterháza Központ képviseletében delegált tagból delegált szakmai zsűri. A Versünnep Fesztivál döntőjébe az első helyezettek jutottak tovább.

eszterhaza

A költészet napján a fertődi Esterházy-kastély marionettszínházában rendezték meg a Versünnep Fesztivált, immár harmadik alkalommal

Fotó: Eszterháza Központ

A fesztivál legjobbjai könyveket és ajándékutalványokat nyertek, valamint a lehetőséget, hogy a nemzetközi seregszemlén a zsűri döntése alapján szakmai továbbképző táborban vehessenek részt.