Vidám Shakespeare, vagy amit akartok

Forrás: MTI

 2019. július 08. 13:43

Indul a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban. Az egyhetes rendezvényen a magyar előadások mellett számos külföldi Shakespeare-produkciót is láthat a közönség.

A XV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivált Vidám Shakespeare alcímmel rendezik meg. Minden nap két-három programot is szerveznek az utcaszínházi jelenetektől, a kamaraszínházi, táncszínházi előadásokon, filmvetítéseken át a nagyszínpadi produkciókig.

Kedden látható a Gyulai Várszínház és a Sztalker Csoport közös bemutatója Vízkereszt, vagy bánom is én címmel, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A komédiát Vecsei H. Miklós fordította újra.

A Gyulai Várszínház másik saját bemutatójára szombaton várják a közönséget: a látványvilágával tavaly sikert arató olasz Teatro Potlach társulatával közös produkció lesz a Vidám Shakespeare című előadás, amelyben olasz, indiai, gyulai és békéscsabai színészek, néptáncosok, népzenészek szerepelnek. A kifejezetten a fesztiválra készülő előadásban a gyulai vár belső tereinek felhasználásával és átalakításával magát a történelmi várat is életre keltik.

A Permből érkező U Mosta Theatre Vízkereszt, vagy amit akartok című előadására csütörtökön várják a közönséget, a tbilisi Nodar Dumbadze Professional State Youth Theatre Sok hűhó semmiért című produkciója másnap a fiatalokhoz szól fiatalok előadásában.

A fesztivál sajtótájékoztatója a Gyulai várban

Fotó: gyulaihirlap.hu

A fesztivál zárónapján, vasárnap a Teheránból érkező Mostaghel Theatre Szentivánéji álom című produkciója látható, amely tavaly a gdanski nemzetközi Shakespeare Fesztiválon nagy sikert aratott.

Az élénk, dinamikus előadás cirkuszi hagyományokon alapul, tele van teátrális varázslattal, meglepő színpadi megoldásokkal.

A fesztivál magyar produkció között idén szerepelnek táncszínházi darabok: a Juhász Kata Társulat előadását szerdán, a Kulcsár Noémi Tellabor produkcióját pénteken láthatja a közönség. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulat A viharral érkezik Gyulára.