Világhírességek között

Forrás: turizmus.com

 2017. május 29. 11:27

A magyar Országház felkerült a világ 15 leghíresebb látnivalójának listájára. A neogótikus épület idén 113 éves.

Korábban történt

A turisták szavazatai alapján egy amerikai bejegyzésű utazási cég állította fel a TOP 15-ös listát – hangzott el a tévé M1-es csatornájának hírműsorában. A magyar Parlament olyan építészeti remekművek közé került be, mint a vatikáni Szent Péter-bazilika vagy a kínai nagy fal. Szakértők szerint az újabb elismerés tovább fokozhatja a Magyarország iránti érdeklődést.

Az Országház építőjének, Steindl Imrének elképzelésében anno gótikus stílusú épület fogant, és hogy végül az ő tervét valósították meg, abban szerepet játszott gróf Andrássy Gyula is. A gróf a Temze-parti gótikus angol parlament hatására a szintén folyóparti és ugyancsak neogót elképzelés mellett állt ki, s ez tetszésre talált az uralkodónál. Az épület 19 évig épült, 1885-1904 között.

Steindl Imre tervezte a pesti Új Városháza neoreneszánsz stílusú épületét is, mely a Váci utca egyik éke ma is (Váci u. 62–64.), valamint a budapesti Rózsák terén emelkedő, szintén neogótikus Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomot.

A 113 éves épület a világ top 15 látnivalója közt szerepel

 

 

Kapcsolódó cikkek