Világsztárok a Strand fesztiválon

Forrás: turizmus.com

 2015. március 25. 11:29

A Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös eseménye. a STRAND – Nagyon Zene fesztivál ezúttal is Zamárdi szabadstrandján várja közönségét. Négy nap alatt a hazai popkultúra színe-java mellett olyan világsztárok érkeznek, mint a Simple Plan, Steve Aoki, az All Time Low és a New Found Glory.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napra Zamárdiba költözik – vélhetően több tízezer fesztiválozóval együtt.

2013-as debütálásakor negyvenezren, tavaly már több mint hetvenezren látogattak el a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös nagy eseményére, a zamárdi STRAND – Nagyon Zene Fesztiválra. Bár a valódi strandidő tavaly elmaradt, a fellépők és a közönség egybehangzó véleménye szerint új sikerfesztivál született, amely olyan élményt nyújtott látogatóinak, amilyenre csak kevés rendezvény képes. (A 2014-es STRAND fesztiválról készült aftermovie-t március 25-én Petőfi TV műsorában láthatja először a közönség.)

A STRAND 2015-ös kínálata igazán jól követi a Petőfi Rádióra is jellemző sokszínűséget. Ennek jegyében aktuális rockbandák, hiphop csapatok és az elektronikus zene nagy alakjai is jelen lesznek az idei fesztiválon. Érkezik a Summer Paradise megtestesítője, az ifjú punk-korosztály nagy kedvence, a Simple Plan, és Zamárdi közönségét is megtáncoltatja a tortadobálós színpadi show-jával világhírűvé lett dj-producer, Steve Aoki. Jön egy igazán aktuális rockbanda is, amely az utóbbi időben a Linkin Park társaságában járja a világot, idehaza pedig minden fontos kívánságlista dobogósa: az All Time Low, amely áprilisban megjelent, vadiúj albumát hozza magával. És ha már aktuális rockbandáknál tartunk, a New Found Glory minden bizonnyal sokak szívét dobogtatja majd meg a zamárdi Szabadstrandon, első magyarországi fellépésükkel.

“A Petőfi Rádió indulása és működése igen nagy hatással volt a hazai zenei életre és ez máig jellemző. Fesztiválszervezőként mi tisztában vagyunk azzal, hogy a résztvevő, ma már sok tízezres rajongótáborral bíró sztárok sikeréhez éppen a Petőfi tette hozzá talán a legtöbbet” – mondta Lobenwein Norbert főszervező, hozzátéve, hogy a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál az a “zenei seregszemle”, ahol a Petőfi hallgatóinak hazai kedvencei szinte kivétel nélkül színpadra lépnek. “Felsorolni is lehetetlen azokat a hazai előadókat, akik a Petőfi TOP 30-as listáján rendszeresen szerepelnek és a STRAND-on élőben is bemutatkoznak majd” – mondta el a főszervező.

A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni, hogy Ákos, a Punnany Massif, az Irie Maffia és a Brains mellett jelen lesz többek között a Wellhello, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az Intim Torna Illegal, a Kaukázus, a Kiscsillag, a Quimby, a Vad Fruttik, a Tankcsapda és még közel 100, igazán izgalmas produkció.

A STRAND-ot és a Nagyon Balatont szervező VOLT Produkció a következő hetekre még számtalan különleges és izgalmas programmal készül, de az már publikus, hogy a STRAND Fesztivál idején és helyszínén épül fel a Balaton legmagasabb vízparti kilátója, egy kalandpark, amelyről 100 méter hosszú pályán csúszhatnak végig a vállalkozó kedvűek. Ugyancsak a STRAND keretében először láthatja fesztiválozó közönség a Balaton Method című filmet, amelyet a Nagyon Balaton is támogatott.

Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.