Visszahozzák a XVI. századi hangulatot az egri várba

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. április 28. 12:04

A következő években újjászületik hazánk egyik leglátogatottabb műemléke, az egri vár.

Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a fejlesztéseket jelző ünnepélyes alapkőletételt megelőzően tartottak.  A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében mintegy kilencmilliárd forintot költenek a vár fejlesztésére.

Tuzson Bence, a közszolgálatért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az egri vár falai jelentést hordanak a múltból, de jelentésük van napjainkban és lesz a jövőben is. Ezért szeretnék megóvni és továbbfejleszteni ezt a fontos műemlékegyüttest.

Az egri vár hazánk egyik leglátogatottabb műemléke

 

A felújítás részleteiről Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa tájékoztatott. Elmondta, hogy megújul az egri vár déli kapujának bejárata, biztonságosabbá teszik a lépcsőt és a járdát is. Emellett egy nagy befogadóképességű fogadóépületet is létrehoznak, melyben jegypénztár, információs pult és kerékpártároló is helyet kap majd. A tervek szerint visszanyeri eredeti, XVI. századi állapotát a Varkoch-kapu bástya  és ennek keretében felvonóhidat is építenek. A délnyugati-ágyúdombon viszont a modern kor igényeihez igazodó látogatóközpontot létesítenek. Ebben vetítőterem, információs pont, baba-mama szoba, ajándékbolt és csomagmegőrző is lesz.

A munkákkal a vár középkori térszerkezetét kívánják helyreállítani, miközben interaktív kiállításokat is terveznek. Így a műemlékegyüttes szellemiségét is szeretnék megújítani.

A felújított Szép-bástya a golgotával a vár egyik különlegessége

Fotók: Mentusz Károly

Habis László Eger polgármestere azt emelte ki, hogy a közelmúltban is fontos fejlesztéseket valósítottak meg a várban. A jövőben pedig a Modern Városok Program keretében újabbakra kerül sor. Az elmúlt időszakban – többek között – rendbe tették a Török-kertet, befejeződött a Szép-bástya és a kazamatarendszer rekonstrukciója, és a közműveket is korszerűsítették. Hátravan még a vár bástyarendszerének teljes felújítása, a gótikus püspöki palota újjáépítése, mindezek mellett új kiállítóhelyeket is létrehoznak.