Víz alatti söröző nyílt Székelyudvarhelyen

Forrás: transindex.ro

 2018. szeptember 12. 16:43

A vendégeket búvároktató kíséri le a víz alá, meg kell találniuk a hűtőt, a benne lévő söröket pedig a felszínen fogyaszthatják el.

A világ első víz alatti sörözője az ezer négyzetméteres és 9 méterre mélyülő dálnoki búvártó mélyén található, amelyet eddig búvárok oktatására és fogyatékkal élők vízi-terápiájára használtak.

A Csíki sör csapata építette meg a három méter mélyen berendezett „kocsmát”, benne egy négyszáz kilogrammos bárral, sörcsappal és egy sörrel teli hűtővel, valamint egy bokszzsákkal, illetve a víz alatt kilométerkővel, amely jelzi a Dálnoktól a sörmanufaktúráig, illetve a felszínig lévő távot is.

Népszerű látványosságnak ígérkezik a búvárkocsma

Fotó: transindex.ro

A víz alatti sörözőben nemcsak tapasztalt búvárok szórakozhatnak, hanem olyanok is, akik még nem merültek. Őket búvároktató kíséri le a víz alá. Feladatuk, hogy megtalálják a hűtőt, a benne lévő söröket pedig a felszínen fogyaszthatják el.

A dálnoki „búvárkocsmában” elfogyasztott sörökből származó bevétel nagy részét a fogyatékkal élők vízi terápiás foglalkozásainak fenntartására költik.

Friss hírek a víz alatti sörözőről a Facebook-oldalán találhatók, ITT.