Vonat is jár majd Phuketen

Forrás: turizmus.com

 2019. január 21. 13:00

A magyarok által is kedvelt Phuketen kötött pályás tömegközlekedési eszköz bevezetését tervezi a helyi önkormányzat. Jelenleg a busz, a taxi vagy a bérelt autó a megoldás, ha a szigetet be akarjuk járni.

Thaiföld legnagyobb szigetére, Phuketre évente 10 millió látogató érkezik. Ez a jövőben csak növekedni fog. „Már most akkora a zsúfoltság az utakon, hogy tervbe vettük a vasútvonalak kiépítését” – közölte Pakkpong Tawipat polgármester. A Bangkok Postnak adott interjújában kifejtette, hogy az utakon tapasztalt közlekedési káoszt másképp nem lehet csökkenteni, olyan járművekre van szükség, amelyek tömegeket nyelnek el egyszerre. Az ország közlekedési hatósága (MRTA) az elmúlt hónapokban tanulmányokat készített ebből a célból. Két új vonatvonalat terveznek a szigeten, az első, 41,7 km-es vonalnak a repülőtér és a Chalong csomópont között kell megvalósulnia. A második, 16,8 km-es vonal Tha Noon és Muang között fog kiépülni. Egyelőre nem lehet tudni, hogy hány megálló lesz az adott szakaszokon.

Vonatokkal akarják csökkenteni a közlekedési káoszt

Fotó: pixabay.com

Az elkövetkező négy évben akarják megépíteni a két legfontosabb vonalat. A thaiföldi kormánynak még jóvá kell hagyni a javaslatot, de már folyik az esetleges befektetők megkeresése.