Vonzóbb lesz a Hadas Mezőkövesden

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2018. december 15. 15:35

A matyók fővárosaként emlegetett Mezőkövesd önkormányzata, konzorciumi partnerével a helyi Közkincstár Nonprofit Kft.-vel közösen 315,5 millió forint pályázati támogatást nyert el a turisták által is kedvelt Hadas városrész felújítására.

A Mezőkövesd régi településszerkezetét megőrző, skanzen jellegű terület a fontos látványosságok egyike a településen, ahol a fennmaradt 150-200 éves lakóházak ma már táj-, illetve alkotóházakként működnek. Többek között felfedezhető itt a gyékényezés, a bútorfestés, a szövés, fonás, a hímzés, de láthatók a fazekas, a mézeskalácsos, az üvegcsiszoló mesterség hagyományai is. A kis telkek, a szabálytalan utcák, a meszelt falú nádtetős parasztházak az egykori mezővárosi életformát idézik fel. Ezek mellet a Hadasban ajándékokkal, emléktárgyakkal is gazdagodhatnak a látogatók.

A fazekas ház a mezőkövesdi Hadas városrész egyik érdekessége

Fotó: Mentusz Károly

Mint Szabó-Bodnár Ágotától, az önkormányzat sajtóreferensétől megtudtuk, a mostani fejlesztési projekt több elemből áll. A szakértők egyrészt parképítést terveznek, a már meglevő növényzet és az idős fák megtartásával, illetve a zöldfelület rekonstrukciójával. Emellett a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba korábban elvitt, úgynevezett Üstökös-házat visszaépítik, amely tájházként működik majd, ahol a látogatónak interaktívan mutatják majd be a Hadas-városrész történetét, továbbá egy matyó ajándékboltot, kávézót és szociális helyiségeket is kialakítanak.

Ezenkívül a pályázat bútorfestő, tojásfestő és hímző alkotóház kialakítását, valamint a táncpajta felújítását is tartalmazza. Az infrastrukturális fejlesztés azt is lehetővé teszi, hogy közösségi tereket is kialakítsanak a terület autentikus hangulatának megőrzésével.

A tervek  szerint ilyen lesz a megújuló táncpajta

Fotó: Mezőkövesdi önkormányzat

A projekt várhatóan 2020. szeptember végéig valósul meg és ezzel egy komplex turisztikai szolgáltatáscsomag, programkínálat jelenik meg Mezőkövesd és térsége idegenforgalmi, kulturális piacán. A fejlesztés a matyóság kultúrájának, szellemi örökségének az értékeire épül és elősegíti a nagy múltú városrész intenzívebb turisztikai hasznosítását.

Kapcsolódó cikkek