Washingtoni Európai Nap és New York-i trade show

 2014. május 13. 17:56

Immár hagyományosnak mondható az a májusi program, amelyen az Európai Unió nagykövetségei nyílt napot tartanak Washingtonban.

Május 10-én, szombaton az USA fővárosának lakói megismerhették a külképviseletek épületét, a tagországok alkalmi kiállításokon, előadásokon keresztül mutatták be kulturális hagyományaikat. Magyarország nagykövetsége bizonyult az egyik legnépszerűbb helyszínnek, ahol néptáncbemutatóval, gulyáslevessel és kürtőskaláccsal várták az érkezőket. Nagy sikere volt a magyar vizsláknak és sokan kóstolták meg a magyar borokat is a Magyar Turizmus Zrt. önálló standjánál. A legnagyobb érdeklődés a budapesti prospektusok iránt mutatkozott, sokan informálódtak a fővárosi fürdőkről, programlehetőségekről, valamint az éttermekről.

 

Néhány nappal korábban, május 6-án, a New York-i Long Islanden rendeztek kereskedelmi bemutatót a turisztikai szakmának az amerikai Affluent Hospitality szervezésében, amelyen több mint 120 utazási iroda vett részt.

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviselete információs standdal jelent meg az eseményen, ahol magyarországi utazásra csábító kiadványokkal várta az érdeklődőket. Nagy sikert aratott a magyar standnál tartott tombola is, amelyen a szerencsés játékosok magyar borokat nyerhettek.