West of Balaton: összefogás a nyugati parton

Forrás: turizmus.com

 2020. június 24. 18:22

Közös, forgalomélénkítő kedvezményrendszer bevezetésével indítja útjára a nyarat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Zobori Élménypark, a Helikon Kastélymúzeum és a Zalakarosi Fürdő.

Sajtótájékoztatón jelentette be a nyugat-balatoni régió négy meghatározó szereplője együttműködési szándékát a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban szerdán. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a kis-balatoni látogatóhelyeivel, a Zobori Élménypark a Balatoni Hullámvasúttal, a Helikon Kastélymúzeum és a Zalakarosi Fürdő egy forgalomélénkítő kedvezményrendszer bevezetésével indítja útjára a nyarat. Egymás belépőjegyeinek felmutatásával 20% kedvezmény igénybevételére lesznek jogosultak a vendégek.

A kedvezmény kommunikálására és vizuális megjelenítésére együtt alkották meg a West of Balaton márkát, és azt az egész éves kedvezményrendszert, amelyet a régióba kirándulók élvezhetnek.

Az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón részt vett Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai vezérigazgató-helyettese is, aki hangsúlyozta a desztinációs gondolkodás szerepét, annak tartalommal való feltöltését, a hálózatban történő munka fontosságát, amely az egyes szereplőket és a régiót is még magasabbra pozicionálja.

Könnyid László: Az egyes attrakciók nem versenytársként jelennek meg, hanem egymást erősítve

Fotó: West of Balaton

Az egyes attrakciók nem versenytársként jelennek meg, hanem egymást erősítve, ugyanarra a vendégkörre pozicionálva a terméket – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes, aki egyúttal a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásáról biztosította a West of Balaton összefogást.

 

Egymásnak generálnak látogatókat

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte, a nemzeti parkok fenntartásában kiemelkedő szerepet játszik a társaság 14 ökoturisztikai látogatóhelyének tevékenysége. Igazgatósági szinten is egyedülálló a West of Balaton kedvezményrendszer, amely kifejezetten a családokat érinti, amely a jelenleg felélénkült belföldi turizmus további erősítése szempontjából kiemelten fontos. Elhangzott, jelenleg 6 milliárd forint összértékű fejlesztés valósul meg a nemzeti park területén.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park kápolnapusztai bemutatóhelye

Fotó: West of Balaton

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója kiemelte az időjárástól független családbarát látogatóhelyek szerepét a régióban, amely egy balatoni nyaralás során kiemelten fontos a vendégek desztinációválasztásakor. Hozzátette: a West of Balaton kedvezményrendszer sikerre van predesztinálva, hiszen elemei önmagukban is kiemelkedőek, és egymásnak generálnak látogatókat.

Novák Ferenc, Zalakaros  polgármestere elmondta, az elmúlt időszakban folyamatosan olyan fejlesztéseket valósítanak meg, amelyek alapvetően meghatározzák és átalakítják Zalakaros turizmusát, a várost és a fürdő vonatkozásában is. A látnivalókat illetően a régiót Magyarország egyik legértékesebb desztinációjának nevezte, az együttműködést pedig egy valós igényeken alapuló kiváló lehetőségnek tartja a polgármester.

West of Balaton – aláírásra készen

Fotó: West of Balaton

Szabadics Zoltán, a Zobori Élménypark tulajdonosa hangsúlyozta: a család számára a kaland, a kultúra, a természet és a csobbanás az a négy vezényszó, amely minden időszakban érvényes. Kiemelte, hogy a West of Balaton által nyújtott 20% kedvezmény a pénztárcát illetően nagy előnyt nyújt a családok számára. Hozzátette, hogy a négy szolgáltató partner közösen közel egymilliós látogatószámmal bír évente. A West of Balaton összefogás azt biztosítja, hogy már otthon, az utazási döntés fázisában megfelelően informálják a régió nyújtotta lehetőségekről az utazót, tervezze meg a nyaralását a látogatóhelyek programba történő beiktatásával.

Az ügyvezető a partnerekkel közösen a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatását kérte abban, hogy a Balaton a turisztikai kommunikációban, vizuális ábrázolás során, térképeken a Kis-Balatonnal együtt szerepeljen, hiszen a tó szerves része a Balatonnak úgy, ahogy a Kis-Balatonnál lévő programkínálat is támogatja a Balaton turizmusának egészét.

 

Rendkívül erős nyár jön a Balatonon

A sajtótájékoztatón Könnyid László prezentálta az újranyitást követő időszak statisztikáit, amelyek nagyon ígéretesek. A MTÜ vezérigazgató-helyettese rendkívül erős nyárra számít a Balaton régióban, és elmondása szerint a nyári hónapok mellett az előrejelzések hasonlóan pozitívak szeptemberre is.

Az elmúlt időszakban robbanásszerűen megnőtt a foglalások száma. Az elmúlt héten 28 ezer vendég közel 60 ezer vendégéjszakát töltött a tónál, ami az országos forgalom egyharmadát teszi ki. A foglalások tekintetében legnépszerűbb települések sorrendben: Balatonfüred, Siófok, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Miskolc, Gyula, Sárvár, Bük.