Zsidó emlékhelyek újulnak meg Kelet-Magyarországon

Forrás: MTI

 2018. december 03. 18:41

Ismertették a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon – ortodox zsidó emlékhelyek bemutatása című projektet november 3-án a miskolci zsinagóga melletti imateremben.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az eseményen kiemelte, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással, összesen 1,4 milliárd forintból az ország öt településén zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg. A munka a jövő év első harmadában kezdődik, és várhatóan két évig tart. Olyan, hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása a cél, amelyek megőrzik és bemutatják a keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét. A szándék az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a térség idegenforgalmát, munkahelyeket teremtsen. A projektek megvalósítására a Mazsihisz vezetésével konzorcium jött létre.

A felújítás előtt álló makói zsinagóga

Fotó: mako.hu

Makón egyebek mellett a zsinagógát újítják fel, információs pontot alakítanak ki, megépítik a temetőbe vezető utat. Nyírtasson zarándokközpont épül. Nagykállón imaszobát alakítanak ki, valamint emlékhelyet Taub Eizik Izsák csodarabbi tiszteletére. Sátoraljaújhelyen vendégszállás és látogatóközpont létesül, Miskolcon pedig a zsidó közösség együttműködésével kiállítóközpontot alakítanak ki. Miskolcon és Sátoraljaújhelyen megteremtik annak a lehetőségét, hogy a létesítmények osztálykirándulások helyszínei is lehessenek. Heisler András kitért arra, hogy a világ minden tájáról, de elsősorban Izraelből, az Egyesült Államokból és Kanadából várhatók zarándokok ezen az öt helyszínen.

Kiss János, Miskolc alpolgármestere ismertette a város zsidóságának történetét, majd azt mondta: ez a turisztikai projekt újabb elemmel teszi gazdagabbá Miskolc belvárosát. A városnak gyarapodást, épülést és a kulturális élet fellendülését hozták a történelmi egyházak, amelyekkel Miskolc hagyományosan jó kapcsolatot ápol évszázadok óta.