Kezdetét vette az m&i Private Europe 2021 fórum Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 31. 17:37

Hosszas előkészületet követően, augusztus 31-én a délutáni órákban kezdődött el a Worldwide Events hosszú idők után első élő rendezvénye Budapesten.

A közel 160 résztvevővel indult neves nemzetközi MICE fórum a meetings industry egyik első teljesen élő rendezvénye 2021-ben. Az m&i fórumra európai országok szakmai vásárlói és szolgáltatói érkeztek, akik mellett 12 hazai kiállító is színesíti a résztvevők listáját – tudatták a szervezők. A jelen lévő szolgáltatók és buyerek több mint 20 európai országot képviselnek, többek között érkeztek résztvevők Belgiumból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból és Németországból.

Az esemény résztvevőit három budapesti szálloda látja vendégül. Így a rendezvény fő helyszínéül is szolgáló Budapest Marriott Hotelt, a The Ritz-Carlton, Budapestet és az újonnan megnyílt Matild Palace-t ismerhetik meg közelebbről a nemzetközi vendégek.

A fórum három és fél napja során a délelőtti órákban megközelítőleg összesen 2800 egyéni tárgyalásra kerül majd sor, melyet a délutáni órákban a desztináció megismerését segítő, kötetlenebb hangvételű szakmai programok, este pedig további rendezvényhelyszíneket bemutató vacsorák követnek.

A fórum nyitó estje a Budapest Marriott Hotel teraszán vette kezdetét kedden, ezt követően az Európa Hajó adott otthont a welcome vacsorának, aminek köszönhetően már a rendezvény első estéjén páratlan lehetőség nyílt  a vendégeknek a budapesti éjszakai fények és panoráma megcsodálására.

A neves nemzetközi MICE fórum a meetings industry egyik első teljesen élő rendezvénye 2021-ben

Fotó: 123rf.com

A vacsora kezdetén a rendezvényre forrást biztosító Magyar Turisztikai Ügynökség képviseletében Zakariás Fruzsina, az MTÜ leányvállalata, a Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mondott beszédet, a szerdai tárgyalási nap elején pedig Békefi Anna, a Magyar Kongresszusi Iroda igazgatója köszönti majd a vendégeket.Az esemény programját hazánk, a szolgáltatók és az elérhető szolgáltatások minél szélesebb körű bemutatására és népszerűsítésére való tekintettel alakították ki. Az erre irányuló networking programok szervezésében a Mauri DMC és a Bo Live Branding Agency (MKI-tender nyertesei) segíti a Magyar Kongresszusi Iroda és a Worldwide Events munkáját. A programelemek kiválasztásánál elsődleges cél volt, hogy ezáltal is minél emlékezetesebb élményeken keresztül ismerhessék meg a résztvevők Budapestet, akik az itt szerzett tapasztalataik alapján a jövőben saját ügyfeleik számára ezeket az élményeket átadva tudják értékesíteni országunk MICE kínálatát.

Az újraindulás időszakában kiemelten fontos üzleti lehetőséget jelent a fórum az ágazat számára, amellyel nemcsak a résztvevő szolgáltatók bemutatkozását tudja a Magyar Kongresszusi Iroda elősegíteni, de Magyarország és Budapest, mint értékes meetings industry desztináció fontosságának és különlegességének bemutatását is – hangsúlyozta az iroda közleményében.