
A természetes fürdővíz minősítése a baktériumok száma alapján történik, négy év legalább 16 eredménye alapján.
1 órája
A természetes fürdővíz minősítése a baktériumok száma alapján történik, négy év legalább 16 eredménye alapján.
1 órája
A tárlaton mintegy harminc festmény látható, e műveket együtt még soha nem mutatták be.
2 órája
Az étteremavatóval lezárul a négy elemből álló Bükfürdő 2021 projekt.
19 órája
Budapestről az utasok a legkedvezőbben négy európai átszállási ponton keresztül érhetik el a légitársaság Tajpejbe tartó járatát.
21 órája
A viteldíj mindössze 3 euró.
22 órája
A szálloda 2022-ben a Romantic hotels, idén pedig a Small hotels kategóriában került Európa 25 legjobb szállodája közé. (X)
22 órája
Budapest nyitott tortapályázatot hirdetett Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára.
tegnap
A turizmus jobban teljesít más ágazatokhoz képest – derült ki a Turizmus Konjunktúra Index egyéves fennállásának alkalmából rendezett szakmai konferencián.
tegnap
A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló diákok jelentkezhetnek.
tegnap
Az egész világon Bécs ad helyet a legtöbb konferenciának és kongresszusnak az ICCA friss adatai szerint.
tegnap
Félő, hogy a tönkreteszik az erdélyi Szászkézd faluképét.
tegnap
Az összes iCombi Pro főzőrendszerhez használható új sous-vide és pasztőröző készlettel a Rational további lehetőségeket nyit meg a kreatív főzéshez. (X)
tegnap
Valószínűleg egy hatalmas tigriscápa okozta a parttól távolabb úszkáló magányos férfi halálát.
2023. június 08.
Cáfolja a rendszer használatával kapcsolatosan terjedő tévhiteket az MTÜ a júliustól esedékes NTAK-bővítés szakaszos megvalósításának részleteit ismertetve.
2023. június 08.
A Magyar Autókölcsönzők Szövetsége közgyűlésén adták át "Az Év Autókölcsönzője" díjakat.
2023. június 08.
Az Air New Zealand hat fekvőhelyet tartalmazó kabinkoncepciója megkapta az iparág jóváhagyását is, miután elnyerte a 2022-es Crystal Cabin Award díjat.
2023. június 08.
A szardíniai hatóságok kötelező helyfoglalással és törülközőtilalommal próbálják elejét venni a túlzsúfoltságnak és a természeti károknak a strandokon.
2023. június 08.
Az IATA álláspontja szerint a jelenlegi rendszer költségeit végül az utasok fizetik meg magasabb jegyárak formájában.
2023. június 08.
Egy felmérés szerint a magyarok aggódnak az elszálló árak miatt, mégsem mondanak le az utazásról.
2023. június 08.
Május 31-ig volt lehetséges – díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán "bennragadt" összegeket, a lakosságnak ez sikerült is.
2023. június 08.