Ajándékról - ajándékba

 2013. november 29. 16:48

Van, ahol a bólogatás nemet jelent, máshol az ajándékba adott óra fejezi ki legrosszabb kívánságunkat, de az is megesik, hogy az orrfújás helyett a szipogás az illendő és a világ egyes tájain étterembe csak mezítláb léphetünk be, de a késést sem mindenhol a mi fogalmaink szerint értelmezik.

És míg a „kreatív üzleti megoldások” keleten akár elismerést válthatnak ki, nyugaton viszont komoly ellenszenvre számíthatunk.  Ebben az útvesztőben segíti az eligazodást a Nyakkendőtől borravalóig – üzleti szokások a világ 41 országában című könyv.

A kiadvány segít eligazodni a nemzetközi üzleti etikett írott és íratlan szabályaiban, országonként bemutatva a jellemző tárgyalási és szerződéskötési szokásokat, öltözködési szabályokat és hasznos információkkal szolgál többek közt pénzváltásról, közlekedésről, ünnepekről.

Könyvünkben 41 ország üzleti szokásait vesszük górcső alá, a címhez hűen, a nyakkendőtől a borravalóig terjedő témakörben, az egyes területek jó ismerőinek segítségével. Tanácsainkat nem csupán azoknak érdemes megfogadniuk, akik gyakorta járnak más országokba tárgyalni, hanem mindazoknak, akik évente legalább egyszer nemzetközi kiállításra, konferenciára utaznak – és fontos számukra a jó első benyomás.

A Nyakkendőtől borravalóig című könyv akciós áron rendelhető meg a mellékelt megrendelőlap kitöltésével.