Amikor újraindul az iskola

Szerző: FIZETETT TARTALOM

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 19. 13:08

A szeptemberi iskolakezdés sokak számára egy új élményt jelent, míg másoknak napi néhány szabad órát. Egyeseknek mégis nehézség, hiszen több gyermek napirendjét kell ügyesen kilogisztikázni.

Lássuk is, hogy mik a legfontosabb teendők, amiket jókor, jó időben el kell kezdeni, hogy gördülékenyen menjen az iskolakezdés.

 

Ruhák és tanszerek

Még szeptember előtt érdemes végignézni a gyerkőc ruhatárát, hogy az idők folyamán mi az, amit kinőtt, vagy ami már esetleg kicsi. Első körben mindenképp érdemes a tornaruhára, illetve az ünneplőruhára koncentrálni. Amennyiben kicsi, akkor ideje minél előbb beszerezni, hiszen roppant kellemetlen augusztus 31-én rohangálni szoknyáért, nadrágért vagy ingért. Ugyanígy a tornacipő is nagyon fontos, hiszen akármilyen picit is nőtt a gyermek, az a lábméretében biztosan megmutatkozik.

A régi tanszerek elpakolása is jelentős feladat, amit érdemes már a nyár folyamán kivitelezni, hiszen szeptembertől az új tankönyvek és füzetek foglalják el a régiek helyét. Sok eszköz van amit akár a következő évben is lehet használni, vagy ha tönkrement, akkor mindenképp meg kell tőlük szabadulni. Akár olyan füzet is lehet, ami megéri azt, hogy átmentsük a következő tanévre, mert mondjuk nem használta a gyermek.

Az újak beszerzését megkönnyítheted azzal, hogy akár interneten keresztül megrendeled, hiszen ezzel elkerülhető a papír-írószerben vagy a hiperekben történő sorban állás, valamint kiküszöbölhető, hogy éppen elfogy valami. Sőt új iskolatáskát is rendelhetsz, nézz körül a Játékszigetnél kapható iskolai felszerelések között!

Új iskolatáskát akár rendelhetünk is

Fotó: jateksziget.hu

 

Ideje a hangolódásnak

Minden esetben érdemes a gyerekeket már a nyár utolsó hónapjának a végén az iskolakezdésre hangolni, azaz beállítani a korábbi lefekvést. Ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ne hirtelen sokkhatásként érje őket a szeptember elsejei korán kelés. Ezenfelül ezidőtájt nyugodtan előkerülhetnek a különböző készségfejlesztők, mint amilyen a Brainbox vagy épp a miniLÜK játékok. Ezekkel kicsit tréningezhetjük a gyerekeket az iskolakezdés időszakára.

Minden évkezdés egy lehetőség arra, hogy új szokásokat alakítsunk ki. Mondhatnánk, hogy akár fogadalmak kialakítására is tökéletes, amit abban az adott évben meg szeretne valósítani a gyermek.

A reggeli szokások újra előtérbe kerülnek, mivel nem mindenki egyforma, így az ébredés sem megy ugyanúgy minden gyermeknek. Vannak, akiknek korán kipattan a szemük, míg mások szeretnek lustálkodni, így ezt minden esetben szem előtt kell tartani. Ugyanilyen fontos a lefekvés ideje is, ez legyen fix és előre egyeztetett, mert így sok konfliktus megelőzhető a későbbiekben.

(X) Ennek a cikknek az előállításában a Turizmus.com szerkesztősége nem vett részt.