Mihez kezdjünk, ha alkoholfüggő van a családunkban?

Szerző: FIZETETT TARTALOM

Forrás: turizmus.com

 2022. október 24. 12:18

Aki alkoholfüggőségben szenved, az magát a poklot járja meg, ugyanakkor az addikció nemcsak őt magát tesz tönkre, hanem a családtagjait, szeretteit is. Egy háztartásban élni egy alkoholistával cseppet sem leányálom, főleg ha a kétségbeesett hozzátartozóknak fogalma sincs, miképp segítsenek rajta.

Az alábbiakban megosztunk néhány hasznos gondolatot, de hangsúlyozzuk, hogy a végső megoldást a szakszerű segítség, például a Swan Lake Központ alkoholbetegeket kezelő terápiája jelenti.

 

Hogyan beszéljünk a problémáról?

Az alkoholfüggők családtagjai sokszor maguk is frusztráltak, idegesek, netán félelemben élnek az italozó személy kiszámíthatatlan viselkedése miatt. Ez azonban konfliktusokhoz vezet, ám a kiabálás és a veszekedés nem segít.

Ha naponta többször a beteg fejéhez vágjuk, hogy “mocskos alkoholista” vagy “részeges állat”, azzal csak olajat öntünk a tűzre, hisz valószínűleg úgyis hevesen tiltakozni kezd. A legtöbb függő ugyanis nem ismeri be, hogy az addikciója túlnőtt rajta, és olyasmikkel védekezik, hogy “nem is iszok sokat” vagy “attól még, mert napi pár feles lecsúszik, nem vagyok alkoholista”.

A támadó hangnem tehát nem célravezető, bármennyire is nehéz, meg kell próbálni higgadtnak maradni, mert különben az illető csak elzárkózik és elutasítja a segítséget. Például ahelyett, hogy szemrehányást tennénk neki, amiért megint iszik, mondjuk azt, hogy aggódunk érte, és elszomorít minket, hogy így látjuk.

Ne vágjuk a fejéhez, hogy az önzősége miatt tönkreteszi a családot, hanem higgadtan közöljük, hogy szeretnénk, ha több figyelmet kapnánk tőle, mert mi is nagyon rosszul érezzük magunkat.

 

Ne védjük meg minden következménytől!

Az alkoholbetegnek időnként muszáj szembesülnie azzal, hogy az addikciójának következményei lehetnek, ezért nem ildomos folyton a segítségére sietni.

Persze itt nem arra gondolunk, hogy engedjük őt részegen autót vezetni, de ha például az állapota miatt nem tud bemenni dolgozni, akkor ne vegyük le róla a felelősséget azzal, hogy betelefonálunk helyette a munkahelyére, hogy súlyos beteg.

Igenis hagyjuk, hogy rákényszerüljön arra, hogy vállalja a viselkedéséből eredő következményeket. Ez ugyanis elősegíti, hogy beismerje, segítségre van szüksége.

 

Valóban jó ötlet megakadályozni az alkoholfogyasztást?

A családtagok gyakran azzal próbálnak meg segíteni, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a beteg alkoholhoz jusson. A megtalált ital kiöntik, eldugják, de sajnos ezzel aligha érnek el eredményt, maximum annyit, hogy ez egy újabb konfliktusforrás lesz.

swanlake

A családtagok gyakran azzal próbálnak meg segíteni, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a beteg alkoholhoz jusson

Fotó: www.swanlake.hu

A függők pedig úgyis mindig megszerzik az adagot, amire szükségük van, tehát végső soron ezzel sem fogjuk tudni meggátolni az ivást, mert ha otthon nem jut hozzá, akkor elmegy egy kocsmába vagy egy hasonszőrű ivócimborájához.

Bár nagyon nehéz, de sokkal célravezetőbb, ha megpróbáljuk vele megértetni, hogy beteg és segítségre szorul. Előre szólunk: ehhez rengeteg kitartás és türelem kell, de ha sikerrel járunk, szerettünk voltaképpen az életét köszönheti majd nekünk.

(X) Ennek a cikknek az előállításában a Turizmus.com szerkesztősége nem vett részt.