2021-re halasztották a tokiói nyári olimpiát

Forrás: turizmus.com

 2020. március 24. 18:16

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják, és legkésőbb 2021 nyarán megrendezik.

A két vezető kedden telefonon egyeztetett egymással és a koronavírus-járvány miatt kialakult kiszámíthatatlan helyzetre hivatkozva, valamint az Egészségügyi Világszervezettől kapott legfrissebb tájékoztatásra alapozva foglalt állást a játékok elhalasztása mellett, hogy a sportolók és valamennyi résztvevő egészségét megőrizzék – közölte az MTI.

A NOB közleményében kiemeli, hogy az olimpiai láng marad Japánban és egyezség született arról is, hogy az elnevezés nem változik, a jövő évi játékoknak is 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok lesz a neve.

A modernkori játékok történetében eddig nem volt példa halasztásra

Fotó: Pixabay

A XXXII. nyári olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg. Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül.

A modernkori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra. Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d'Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg. A törlés most nem merült fel, korábbi sajtóinformációk szerint az idén őszi, jövő nyári és 2022-es rendezés lehetősége vetődött fel.Az elmúlt hetekben a kvalifikációs versenyek, Európa- és világbajnokságok sorozatos halasztása után – sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett – egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az olimpia esetében is.

Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz.