Közel 300-an vettek részt a Bor a vendéglátásban képzéssorozaton

Forrás: turizmus.com

 2021. november 04. 16:16

Minden eddiginél több, csaknem 300-vett részt az országszerte tíz helyszínen zajló Bor a vendéglátásban borismereti képzéseken, amelyek október elejétől egy hónapon át zajlottak nagyvárosainkban.

Ahogy az elmúlt évben, a jelentkezési szakaszban idén is gyorsan beteltek a helyek a vendéglátás területén dolgozók számára meghirdetett egynapos edukációs programra, melynek elsődleges célja az volt, hogy hazánk szakemberei minél részletesebb tudással felvértezve tudják képviselni és használni a magyar bort munkájuk során - közölte az MTÜ. A tavalyi képzésekhez képest bővült a helyszínek listája, így idén Budapesten két alkalommal, Győrben, Sopronban, Egerben, Pécsett, Balatonfüreden, Nyíregyházán, Szegeden és Debrecenben zajlott egy-egy kurzus.

Az ország minden pontjáról érkező étteremvezetőknek, felszolgálóknak, borbárban vagy épp borászatnál dolgozó kollégáknak lehetőségük volt elismert boroktatók és borakadémikusok tolmácsolásában megismerkedni hazánk 6 borrégiójával, és megtanulni az ismeretszerző borkóstolás alapjait egy-egy 6 tételes borsort végigkóstolva.

boraturizmus

Minden eddiginél több, csaknem 300-vett részt az országszerte tíz helyszínen zajló Bor a vendéglátásban borismereti képzéseken

Fotó: MTÜ

A délutáni, gyakorlatorientált modulok során pedig hazánk legsikeresebb sommelier szakemberei avatták be a résztvevőket, hogy a vendégtérben hogyan tudnak magas színvonalon bort és pezsgőt felszolgálni, vagy épp az étellel leginkább harmonizáló bort ajánlani. A képzés végén a résztvevők tanúsítványt vehettek át a szervező Magyar Bor Személyesen közösségi bormárka és a rendezvényt lebonyolító Hello Agency munkatársaitól.

Azokat a borral ismerkedni vágyókat, akik nem jutottak el az élő képzésre, a képzés hivatalos weboldalán elérhető anyagok - az előadások eszenciáját jelentő oktatóvideók és letölthető tananyagok - segítik abban, hogy megismerjék borvidékeink jellegzetességeit, borkultúránk alapjait és természetesen a bor kiemelkedő szerepét, jelentőségét a vendéglátásban.