40 országból több mint 350-en vettek részt az osztrák ATB szakvásáron
Forrás: turizmus.com
2023. május 16. 18:13
Az Osztrák Turisztikai Napok (ÖTT) mottója, a „Fenntarthatóság mint állandó vendég" nem meglepő, hiszen Ausztria évek óta erősen igyekszik turizmusát a környezetvédelem, fenntarthatóság és minőségi felé mozdítani – így nem csoda, hogy a rendezvényre meghívott vendégeket is lehetőség szerint minél környezettudatosabb módon próbálták eljuttatni a vásár helyszínére, Bécsbe, illetve a szakvásárt követő tanulmányutakra is.
A május 2-i ÖTT-re több mint 800 vendég regisztrált, hogy részt vegyen a 10 vitaindító, gondolkozásra serkentő előadáson és panelbeszélgetésen, amelyeken 30 előadó osztotta meg nézeteit a turizmusról. Ezt követte május 3-án és 4-én az ország legnagyobb turisztikai szakvására, az Austrian Travel Business (ATB). Az Österreich Werbung idén több mint 350 vezető nemzetközi vásárlót és a média képviselőit látta vendégül mintegy 40 országból, akik 240 osztrák kiállító termékeit, szolgáltatásait ismerhették meg. Az Österreich Werbung meghívására Magyarországról 12 fős delegáció érkezett Bécsbe.
Az ÖTT-t Susanne Kraus-Winkler turisztikai államtitkár, Harald Mahrer, a WKÖ (Osztrák Gazdasági Kamara) elnöke és Astrid Steharnig-Staudinger, az Österreich Werbung új ügyvezető igazgatója közösen nyitotta meg egy sajtótájékoztatón. A frissen hivatalba lépett vezérigazgató rövid beszédében hangsúlyozta, hogy az Österreich Werbungot a „szakmai partnerség házaként” kívánja a jövőben működtetni.
![]() |
Május 2-4. között ismét megrendezték az Osztrák Turizmusnapot és az ATB szakvásárt Bécsben, az Austria Center Viennában |
Fotó: Österreich Werbung/Juerg Christandl |
A turisztikai vezetők optimistán nyilatkoztak az ország turizmusáról. Elmondták, arra számítanak, hogy az idén a turizmusból származó bevételek meghaladják a 2019-es rekordév szintjét, várhatóan 20 millióan utaznak majd be az országba a legfontosabb 10 piacról (ez hárommillióval több, mint amit a tavalyi évben prognosztizáltak). A téli szezon nagyon jól sikerült, és az ÖW aktuális nyári tanulmánya szerint a megkérdezettek mintegy 70 százaléka tervezi a nyaralást, és kiderült az is, hogy az osztrákok által szorgalmazott fenntarthatóság sok vendég számára továbbra is lényeges tényező az utazás során. Hangsúlyozták azt is, hogy a távoli piacokról, például az USA-ból, Kínából vagy Délkelet-Ázsiából is nagyon jól alakul az ausztriai nyaralások iránti kereslet.
A gyarapodó bevételekhez a növekvő vendégforgalom mellett az infláció is nagyban hozzájárul – mondta el Gabriel Felbermayr, a bécsi gazdaságkutató intézet (Wifo) igazgatója az Osztrák Turizmusnapok keretében tartott előadásában. A márciusi enyhülést követően az áprilisi inflációs adatok ismét növekedést mutatnak Ausztriában, olvasható ki a legfrissebb elemzésekből. Márciusban az osztrák statisztikai hivatal 9,2 százalékosra mérte a pénzromlás mértékét, amely áprilisban 9,8 százalékos adattal már ismét közelít a 10 százalékos lélektani határhoz.
![]() |
A 350 vezető nemzetközi vásárló 240 osztrák kiállító termékeit, szolgáltatásait ismerhette meg |
Fotó: Österreich Werbung/Ben Leitner |
Az Osztrák Turizmusnapok keretében ünnepélyes keretek között írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely alapján Ausztriában megvalósítják az egységes digitális turisztikai adattér (Tourism Data Space) kiépítését. A nyilatkozat aláírói között találjuk az Österreich Werbung, a Tirol Werbung, a tiroli Fejlesztési Ügynökség, a bécsi MODUL Egyetem, valamint a digitalizáció, a közlekedés és a turizmus területén érintett minisztériumok képviselőit. Az együttműködés célja, hogy egységes keretek és sztenderdek mentén épüljön ki a digitális turisztikai adattér, amelyre támaszkodva megalapozott döntéseket lehet hozni mind a vendégforgalom optimális terelése, mind pedig a szolgáltatási lánc teljes vertikumában az élményfaktor növelése érdekében.
Emellett az eseményen sor került a Young Talents Award és a Best Practice Award díjak átadására is, amelyekkel a jövő turisztikai szakembereinek generációját, a közülük kikerülő innovátorokat díjazták.