A Balatont és a Közép-Dunántúlt mutatják be a bécsi turizmusnapon

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 29. 13:55

A balatoni és a közép-dunántúli régió látványosságait mutatják be a bécsi turizmusnapon, amelyet csütörtökön tartanak a magyar nagykövetségen, az osztrák és a magyar turisztikai ágazat szakmai találkozóját hatodik alkalommal rendezik meg.

Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének vezetője a turizmusnapon elmondta: az elmúlt években a résztvevők mintegy hetven százaléka arról számolt be, hogy az eseménynek köszönhetően konkrét üzletek is köttettek.
A rendezvényen több mint húsz magyarországi turisztikai egyesület, szálloda és több mint ötven magyar turisztikai szakember mutatja be a kínálatot, a siófoki, balatonfüredi, zalakarosi és hévízi turisztikai egyesületek mellett a balatoni borrégiót is ismertetik.

 

Perényi János bécsi magyar nagykövet elmondta: Ausztria nemcsak politikailag és kulturálisan, hanem a gazdasági életben is fontos partnere Magyarországnak. Kifejtette, az ausztriai turisták számára a Balaton ismerős lehet, a kelet-dunántúli régió azonban kevésbé, jóllehet itt található például a herendi porcelán, illetve a megyeszékhely, Veszprém.

Kovács Balázs az MTI-nek elmondta, míg a Balatonnál eltöltött külföldi vendégéjszakák 12 százalékát osztrák utazók foglalják le, addig a közép-dunántúli régióban száz magyarországi vendégéjszakából csak három esik osztrák utazóra. Úgy vélte, mivel a Balatonnál is jelentős infrastrukturális fejlesztések várhatók, még tovább növelhető a beutazó forgalom.

Közölte, Hévízen korábban 120 ezer osztrák vendégéjszakát regisztrálnak évente. Jól mutatja azonban az osztrák piacban lévő lehetőséget, hogy az Ausztriában tavasszal folytatott, Hévízről szóló kampány eredményeképpen 30 százalékos forgalomnövekedés volt tapasztalható az ausztriai turisták körében - fogalmazott.

Hozzátette, az utóbbi három évben 70 százalékkal nőtt az osztrákok magyarországi költése, amelynek 70-80 százaléka turisztikai célú. Meglátása szerint ennek az az oka, hogy a szolgáltatás színvonalának növekedésével a fizetőképesebb turisták is felkeresik az országot.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke elmondta, megújult a balatoni turizmus, de a tó jellemzően belföldi utazási célpont lett. Kiemelte: a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) létrehozásával már egy "termékként" lehet kínálni a Balatont, amely áttörést jelenthet a külföldi piacok elérésében is.

Varga-Dani Barbara, a Magyar Turizmus Zrt. balatoni regionális marketing igazgatóságának vezetője közölte, a Balaton régió vendégeinek harminc százaléka külföldi vendég, a második legtöbb vendégéjszakát az osztrákok töltik el. Kiemelte: a balatoni utazás nemcsak nyári program lehet, ősztől tavaszig is várják a vendégeket.