A rendezvények árazása fejtörést okoz a helyszíneknek és az ügynökségeknek is
Ki hogyan éli meg az energia válságot és milyen stratégiát alkalmaz? – többek között erről is beszámoltak a résztvevők a MaReSz által a MICE Business Day-en megszervezett kerekasztal-beszélgetésen, mely az energiaválság okozta nehézségek rendezvényszakmára gyakorolt hatását igyekezett körbejárni.
A nagy érdeklődés mellett megtartott beszélgetésen a helyszíneket (Popovits Éva, az Accor Hotels közép-kelet-európai kereskedelmi igazgatója, Gloviczki Ákos, a Hungexpo rendezvény igazgatója, Aranyos Sándor, a Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. üzletágvezetője) és a szervezőket képviselő szakemberek (Brunner Orsolya, a Silhouette Consulting Kft. ügyvezetője, Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Kft. ügyvezetője) egyaránt beszámoltak tapasztalataikról, stratégiájukról és várakozásaikról Vaskó Tünde főtitkár moderálása mellett.
Költségtudatos üzemelés
„A jelenlegi helyzet előtérbe helyezi a fenntartható rendezvények szervezését, a működésben pedig még inkább hatékonyságnövelésre ösztönöz” – próbálták meglátni a jót az energiaválság következményeiben a rendezvényhelyszínek képviselői.
Az Accor Hotels a 2008/2009-es válság óta intenzíven foglalkozik az energiahatékonysággal, de szerencsés helyzetben van a költségcsökkentéssel a Hungexpo is, hiszen nagy volumenű felújításuk lezárása után érte őket a jelenlegi válság. Ahogy azt Gloviczki Ákos hangsúlyozta, modern épületmanagement rendszerrel és akár tréningeken is oktatott odafigyeléssel (ajtók becsukása, villany leoltása) jelentős megtakarítást lehet elérni, és erre nagy szükség is van a 36 hektáros területen több mint 10 épületet felölelő létesítményben.
![]() |
A válságban alkalmazott megoldásokról, a kereslet alakulásáról, az árazás nehézségeiről beszéltek a MaReSz kerekasztal-beszélgetésén a MICE Business Dayen |
Fotó: Grósz Balázs/Turizmus.com |
A 2018-ban újranyitott Szépművészeti Múzeum szintén komoly energiahatékonysági modernizáláson esett át, ami most felértékelődik. Az intézményen belül külön energiahatékonysági csapatot állítottak fel, hogy országos közgyűjteményként meg tudjanak felelni energiafelhasználásuk csökkentésére irányuló kötelezettségeiknek.
Bizonytalanság a megrendelésekben, nehézségek az árazásban
Óriási bizonytalanságot észlel a piacon Rókusfalvy Gábor amiatt, hogy az energiaválságra minden helyszín másként reagál. Van olyan partnerük, mely leszerződött eseményeket mond vissza, mások az árban várnak rugalmasságot, amit ők hiába akceptálnak, ha az ügyfelek ennek jogosságát nem szeretnék elfogadni.
Nem csak ő számolt be visszamondott rendezvényekről. Csendesebb decemberre számít Brunner Orsolya is, aki összességében mégsem találja csüggesztőnek a helyzetet. Napi szinten vannak megkereséseik, viszont problémát okoz, hogy ezekre nehezen tudnak fix áras költségvetést leadni.
Ezzel el is jutottunk a kerekasztal beszélgetés során szintén hosszasan taglalt árazás kérdéséhez, mely a jelenlegi körülmények miatt minden szereplő több szempontból problémásnak ítélt.
„Előfordul, hogy a beszállítóink egyik napról a másikra emelik áraikat, így az áraink F&B része különösen képlékeny, miközben olyan árakat kell meghatároznunk, melyek nemzetközi szinten is versenyképesek” – beszélt nehézségeikről Popovits Éva.
A Hungexpo megpróbálja érvényesíteni a bizonytalanságot és a rizikó megosztását látja kompromisszumos útnak, amit nemzetközi partnereik többé-kevésbé el is fogadnak. „Az energiaválság ugyanakkor csak egyetlen tétel, a tervezhetetlenség túlmutat az energiaválságon” – vélekedett Gloviczki Ákos.
![]() |
A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Popovits Éva, Gloviczki Ákos, Rókusfalvy Gábor, Aranyos Sándor és Brunner Orsolya, a moderátor pedig Vaskó Tünde |
Fotó: Grósz Balázs/Turizmus.com |
A Szépművészeti Múzeum üzleti stratégiájának fontos pontja, hogy az energiaárakat nem szeretnék feltétlenül tovább terhelni az ügyfélre. Éppen ezért három, különböző szolgáltatási szintet magában foglaló csomagot hoztak létre az alapszinttől a legmagasabb elvárásoknak megfelelőig, melyeket más módon árazzák.
Megoldás lehet-e az eurós árazás?
A résztvevők szerint a válság talán olyan új mechanizmusok és eszközök meghonosítását is lehetővé teszi, melyet korábban elképzelhetetlennek tartottak. Ilyen lehet az eurós árképzés, mely a MaReSz fórumain már korábban is felmerült lehetőségként. Előfordulhat, hogy előbb-vagy utóbb rá fognak szorulni erre a szervezők, hiszen egyre több alvállalkozó és beszállító már áttért az eurós árazásra, így az ügynökségek sokszor óriási kockázatot vállalnak.Ügyféloldalon azonban egyáltalán nincs erre fogadókészség, a megbízók nagy része nem fogadja el a díjak euróban való kalkulálását. Gloviczki Ákos szerint a kérdésben az adott projekt vagy cég üzletének az összetétele meghatározó, a maga részéről nem biztos abban, hogy ezzel a lépéssel lehet stabilizálni a résztvevők profitszintjét a teljes láncolatban.
Ki mit vár 2023tól?
A kerekasztal-beszélgetés zárásaként a résztvevők a jövő évvel kapcsolatos várakozásaikat osztották meg a hallgatósággal. Popovits Éva szerint meghatározó lesz, hogy visszatérnek-e a 2019 előtt kétszámjegyű növekedést produkáló ázsiai piacok, és megmaradnak-e a corporate rendezvények.
Gloviczki Ákos szerint a jövőt vizsgálva nem érdemes „normális” körülményeket várni és erről beszélni. A cégeknek fejlesztenie és alkalmazkodnia kell, magukévá tenni az alkalmazkodás képességét és még okosabbak lenniük, mint eddig.
Rókusfalvy Gábor átmeneti évként tekint 2023-ra, melynek alakulását a nagyfokú bizonytalanság és a foglalási ablak rövidülése miatt nem lehet előre látni. Egyetértett véleményével Aranyos Sándor is, hozzáfűzve, hogy a partnerek szerződéskötési szándéka teljességgel kiszámíthatatlan, előre tervezni szinte lehetetlen. A szakember a maga részéről a partnerektől együttműködést, az ügyfelektől edukációt és konstruktivitást remél.
A covidhoz hasonló hullámvasutat ígér 2023 Brunner Orsolya szerint, amikor a munkából nehéz lesz meríteni és komoly energiát kell megmozgatni mindenkinek, aki vállalkozást működtet. „A nagy túlélők időszaka ez” – zárta szavait és a kerekasztal-beszélgetést a szakember.