Kormányzati segítséget kérnek a szakmai szövetségek a turisztikai szektor vállalkozásai számára, amelyeket sok esetben megoldhatatlan helyzet elé állított az egész Európát, így hazánkat is sújtó energiapiaci válság.

Az ágazat rendkívüli gazdasági válsághelyzete alapján öt szakmai szövetség – a  Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Vendéglátók Ipartestület (MVI) és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) – közös levélben fordult a kormányzat érintett minisztereihez, amelyben felhívják a figyelmet a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat kiemelten sújtó problémákra, egyúttal javaslatokat is tesznek arra, mivel lehetne enyhíteni a drasztikusan megugrott energiaárak és az infláció okozta terheiket.

Nagyon operatív módon Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter már a levél kézhezvételének másnapján, szerdán fogadta a VIMOSZ és az MSZÉSZ képviselőiből álló delegációt. A találkozón a miniszter elmondta, hogy a kormány érti a problémákat és segíteni akar. A személyes találkozón hasznosnak bizonyult, hogy tisztázni tudtak néhány kérdéses pontot.

A kormányzat nyitott a munkahelyek védelme érdekében tett egyes szakmai javaslatok elfogadására, a Covid után újraindult ágazatot és annak vállalkozásait segítő program bevezetésére az EU-s irányelvekkel összhangban. Nagy Márton az adatok összegyűjtésére, pontosítására kérte a szövetségeket és a tárgyalások felgyorsított, jövő heti folytatását ígérte – számoltak be lapunknak a találkozó eredményéről a szakmai delegáció képviselői.

(Borítókép: 123rf.com)

 

KAPCSOLÓDÓ

Soha nem tapasztalt kihívások előtt áll a turizmus és vendéglátás

A GINOP-projekt eredményeinek ismertetésére konferenciát szervezett Tatán a VIMOSZ, az MVI és az Edutus Egyetem, de a száraz statisztikai adatok, grafikonok prezentációja mellett a felszólalók nem kerülhették meg a szakma mai, legégetőbb gondjait.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Baldauf Csaba: A szállodáknak szeptember végéig látniuk kell, kapnak-e kormányzati segítséget

A szállodaipar az emelkedő árakra szolgáltatások megszüntetésével, szezonális nyitvatartással, szükség esetén elbocsátásokkal, és ha van miből, energetikai korszerűsítéssel reagálhat – nyilatkozta Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.