A közönség is szavazhat a legvirágosabb kertekre, balkonokra

Forrás: turizmus.com

 2020. július 27. 13:49

Csaknem 2500-an küldtek fotókat saját előkertjükről és balkonjukról a „Virágos balkonok, virágos kertek” környezetszépítő versenyen. Hétfőn elindult a közönségszavazás is.

A környezetszépítő kihívás történetében most először a települések helyett hobbikertészek versengtek egymással a „Virágos balkonok, virágos kertek” névre keresztelt versenyen. A rendhagyó versenyfelhívásra közel 2500 regisztráció érkezett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

„Nagyon jó látni, hogy az ország minden részéből érkeztek be pályamunkák! Számtalan izgalmas kerti megoldással találkoztunk, ami megmutatja, hogy a legkisebb zugban is lehet kertet alkotni” – mondta Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke, a szakmai zsűri tagja.

Augusztusban kiderül, hogy kik lesznek azok, akik hazánk legvirágosabb balkonjaival és előkertjeivel büszkélkedhetnek. A beküldött fotókat az előzsűri értékelte, majd mindkét kategóriában 90-90 pályázatot terjesztett elő a bizottság, ezek közül kerülnek ki a nyertesek.

A pályaművek már fenn vannak a Virágos Magyarország Facebook-oldalán

Fotó: Virágos Magyarország/Facebook

A résztvevők inkább díszkertekkel pályáztak, amelyekben a virágos növények dominálnak. Kevesebb volt a gyümölcstermő növényekkel, fűszernövényekkel, zöldségekkel kombinált vegyes kert. A pályázók tanúbizonyságot adtak kreativitásukról a növénykompozíciót és az anyaghasználatot tekintve. A szakmai zsűri számtalan egyedi készítésű kerti dísszel találkozhatott.

Most a főzsűrin a sor, hogy kiválassza a fődíjasokat, valamint kategóriánként további 7-7 tematikus pályázatot. A verseny szervezőbizottsága emlékdíjjal tiszteleg a zsűri nemrégiben elhunyt tagja, Bálint Gyuri bácsi előtt is. Ezzel emléket állítva annak a szellemiségnek, amit Magyarország legendás kertésze képviselt: a kivételes kitüntetésben két olyan pályázó részesülhet, aki hűen visszatükrözi Bálint gazda kertészeti örökségét.

A verseny közönségdíjas fotójára a Virágos Magyarország Facebook-oldalán bárki szavazhat. A két hétig tartó voksolás után a három-három legtöbb szavazatot elnyerő kert és balkon viheti haza a közönségdíjat, a szavazók között értékes kertészeti utalványokat sorsolnak majd ki. Azoknak, akik nem szeretnének lemaradni a döntésről, július 27. és augusztus 10. között érdemes figyelni a verseny Facebook-oldalát, ahol a pályaműveket is meg lehet nézni.