A magyar borok idén is meghódíthatják Kínát

Forrás: turizmus.com

 2017. november 13. 17:00

A közösségi bormarketingért is felelős Magyar Turisztikai Ügynökség november 14–16. között részt vesz a ProWine China Nemzetközi Bor és Szeszesital Szakvásáron.

Az MTÜ egyedi, kifejezetten a fogadópiacra tervezett arculati elemekkel felépített, 120 m2-es standon nyújt lehetőséget a 11 társkiállító pincészet borainak bemutatására, információcserére és tárgyalások lebonyolítására. A kiállítási megjelenés mellett a magyar borok idén további exkluzív fórumokon is bemutatkoznak a kínai szakmai közönségnek – tartalmazza az MTÜ közleménye.

A világ egyik legjelentősebb borkiállítás sorozatának kínai állomását, amelynek a Shanghai New International Expo Centre (SNIEC) ad otthont, kizárólag szakmai látogatók (kis- és nagykereskedések, importőrök, vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozások, borszakértők és szakújságírók) keresik fel.

 

A közösségi magyar stand központi kóstolózónával várja az érdeklődőket, ahol a társkiállítók borait ismerhetik meg a vendégek. Emellett az Ügynökség különböző tematikájú szakszemináriumokkal is szeretné felhívni a szakmai közönség figyelmét a változatos, minőségi magyar borokra. A kurzusok kiemelt célja a világ legegyedibb édesborának, a tokaji aszúnak a bemutatása, emellett a piac jellegzetességéből adódóan a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a magyar vörösborok promóciójára.

A magyar borokat a balatoni Kristinus Borbirtok, a tokaji Grand Tokaj, a Patricius Borház, a Tarcellier, a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, a Zsirai Pincészet, a szekszárdi Vida Pincészet, valamint a villányi Bock Pince, a Csányi Pincészet, a Malatinszky Kúria és a Vylyan Pincészet képviseli Kínában.

Kína, a Magyarországról exportált borok euróban kifejezett értéke szerint, a 9. legnagyobb exportpiacunk. Az eladott mennyiség alapján – hektoliterben kifejezve – pedig a magyar borok 11. legnagyobb felvevőpiacának számít Kína.