A postákon a nyitásnál kapnak elsőbbséget a 65 év felettieknek

Forrás: turizmus.com

 2020. november 25. 15:32

Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolja, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelétől pedig türelmet kér a Magyar Posta.

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését, irányítását – ahol szükséges – egy postai munkatárs segíti majd.

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket: érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeinken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérsékletmérés – közölte a társaság.

A postákon is védik az időseket

Fotó: Facebook / Magyar Posta