A sport mint a turizmus egyik katalizátora

Forrás: turizmus.com

 2018. augusztus 06. 15:41

A sportturizmus állt a fókuszban a Magyar Turisztikai Szövetség (MTSZ) – Hova tovább? címmel, hatodik alkalommal megrendezett zárt körű sajtóreggelijén, augusztus 6-án.

A szűk körű beszélgetés témái a kerékpározás és az egyéb szabadidős sportok voltak, és dr. Princzinger Péter MTSZ elnök, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, valamint Czene Attila a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke foglalta össze saját területének turizmus szempontjából fontos jellemzőit, számait, trendjeit.

Izgalmas adat például, hogy a kerékpársport éves szinten 350 milliárdos piacnak számít, és összesen 150 ezer hódolója van, a szervezetten versenyekre, túrákra járók száma pedig 20 ezer körüli. Ezen belül is 1400 a profi sportoló. A szövetség elsősorban a profi kerékpárosokat és a hozzájuk köthető turisztikai vonatkozásokat tekinti kerékpáros turizmusnak. De mindeközben, részben az egyre bővülő, ma 3600 kilométernyi kerékpárút-hálózatnak és az egyre javuló infrastruktúrának köszönhetően a hobbikerékpárosok száma is örvendetesen nő évről évre, igaz, pontos statisztikák egyelőre nem állnak rendelkezésre.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői

Fotó: turizmus.com

Princzinger Péter rámutatott: az 1400 profi kerékpáros jelentős turisztikai súlyt képvisel, hiszen a versenyek, edzések, sportesemények kapcsán az átlagosnál több napot töltenek el az adott desztinációban, magas a költési hajlandóságuk, csapattagok, edző, technikai személyzet és családtagok is érkeznek velük, jellemzően főszezonon kívül. Ezeknek a versenyeknek a sikerét mutatja például az idei Tour de Zalakaros, ahol 3000 feletti versenyző vett részt, de a Tour de Hongrie is igen jelentős turisztikai hatással bír idén, köszönhetően annak is, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség 200 millió euró értékben vásárolt megjelenéseket a Eurosporton és kapcsolódó csatornáin. Ez azt jelenti, hogy 195 országban napi egyszer vagy kétszer 50 percben lesznek összefoglalók és reklámspotok is az országról. A kerékpáros szövetség részt vesz a nagyobb biciklis infrastruktúrafejlesztések szakmai felügyeletében is, a GINOP 7.1.9. keretében. Ez a 4 kiemelt térség (Balaton, Sopron-Fertő, Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség, Debrecen-Hortobágy) kerékpárosturisztikai Hálózatának fejlesztését takarja, 2 milliárd forint értékben. A fejlesztés nyomán pihenők, vízvételi és szervizelési lehetőségek, táblázás, elsősegély pontok épülnek majd ki.

Czene Attila a sport szabadidős és egészségügyi jelentőségét emelte ki, bemutatva a náluk összefutó sporteseményeket, mozgalmakat a vízi turizmustól a futóversenyeken át a nordic walkingig. Utóbbiról nem is gondolnánk például, hogy szabályosan végezve az izomzat 80 százalékát megdolgoztatja, miközben egy könnyen hozzáférhető mozgásformáról van szó.

Új kezdeményezés a szövetség és az egyház közös ötlete nyomán, hogy részben kegyhelyeket, zarándokhelyeket is bekapcsolva jövő szeptemberben megvalósul az első szervezett nordic walking esemény egy 13 kilométeres kiépített, kitáblázott budapesti útvonalon. A szövetség szeretné a sportot és a kiépített útvonalakat is tovább fejleszteni, minél népszerűbbé tenni.

A vízi turizmusnak pedig hungarikum szerepet szánnak, ennek érdekében viszont számos fejlesztés van még hátra, hogy a pontszerű infrastruktúra hálózatként is funkcionálni tudjon.