A szolgáltatók profizmusa húzza a nemzetközi konferenciákat Magyarországra

Szerző: Kaszás Fanni

Forrás: turizmus.com

 2023. május 28. 09:15

A turisztikai ágazat szakemberei folyamatosan dolgoznak a hazai szolgáltatások és attrakciók nemzetközi megjelenítésén és Magyarország kívánatos desztinációként történő pozicionálásán. Erről az építkezésről, a lehetőségekről és a kitűzött célokról beszélgettek a Rendezvény ReStart konferencián.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Fazakas F. János (Visual Europe Group), Ganczer Gábor (Hungexpo) és Szégner Zsuzsa (Magyar Turisztikai Ügynökség) voltak, Balkányi Nóra moderálásával.

Először Szégner Zsuzsa számolt be arról, hogyan erősíti a nemzetközi reprezentációt a Magyar Turisztikai Ügynökség,. Ahogy mondta, náluk összpontosul, hogy milyen imázs jelenik meg Magyarországról külföldön, a küldőpiacokon és az a feladatuk, hogy ezt ne csak megtartsák, de irányítsák, erősítsék is.

Épp ezért folyamatosan kutatják, hogy milyen képet látnak a potenciális utazók a magyar piacról egy-egy országban, információik – többek között az NTAK-nak is köszönhetően – naprakészek a legfontosabb küldőpiacok esetében. Természetesen külön kezelik a szabadidős- és a hivatásturizmust, és amit kifejezetten figyelnek, azok a versenytársak, illetve az ország azon erősségei, amikre velük szemben fókuszálhatnak. Minden küldőpiacon eltérő imázsa van Magyarországnak, azt például már megfigyelték, hogy a környező országokban erősebb imázzsal vagyunk jelen, mint az Egyesült Királyságban vagy Németországban. Szégner Zsuzsa a sokszínű percepciókra példaként hozta fel azt a kutatást, melyben azt keresték, mely országnak melyik híres magyar ember jut először eszébe, kire asszociál Magyarországról. Míg a csehek történelmi személyiségeket hoztak fel példának, addig a németek a miniszterelnökünket, a spanyolok pedig Puskást – ehhez hasonlóan mindenhol máshogy vélekednek az országukról is.

restart

A beszélgetés résztvevői: Fazakas F. János (VEG), Szégner Zsuzsa (MTÜ) és Ganczer Gábor (Hungexpo)

Fotó: Rendezvény ReStart

Ganczer Gábor elmondta, hogy a Magyarországról kialakított imázst a Hungexpo is igyekszik erősíteni külföldön, külön figyelnek a különböző MICE-szegmensek eltérő igényeire is, és rendszeresen szerveznek fam tripeket, hívnak meg buyereket a rendezvényekre. Hangsúlyozta, hogy nem a helyszínt adják el alapvetően, hanem a desztinációt, itt pedig kiemelten fontos, hogy az MTÜ, illetve azon belül a Kongresszusi Iroda, a rendezvényhelyszínek és a szolgáltatók együtt tudjanak működni.

Fazekas F. János egyetértett azzal, hogy fontos a desztináció hangsúlyozása, azonban kiemelte azt is, hogy a vendégek lenyűgözése a cél és ehhez be kell mutatnia az országnak, hogy egy jól működő ökoszisztéma található Magyarországon, ahol együtt dolgozik mindenki a vendégélményért. Rendkívül fontos a technikai szolgáltatók professzionalizmusa, hiszen a megrendelőnek azt kell éreznie, hogy gond nélkül, szinte vakon rábízhatja magát a szakemberekre, gördülékenyen zajlik majd az esemény. Véleménye szerint Magyarországnak ez a húzóereje, hiszen profi, szakmai kiszolgálással várják a külföldi vendégeket.

Szégner Zsuzsa hangsúlyozta azt is, hogy az élményekre, a rendezvény utáni, melletti programokra is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek, a szabadidő kihasználására is figyelni kell. Itt is fontosak a piaci trendek, igények és Magyarország rendkívül sokszínű programkínálattal várja a rendezvényekre érkezőket: a városi élet, az építészeti remekek, a történelmi fürdők, a kultúra és a szórakozás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az üzleti utazók később visszatérjenek egyénileg, szabadidős turistaként is.

Főként Budapestre fókuszálva kiemelték azt is, hogy élhető, megközelíthető, jó infrastruktúrával rendelkező desztináció, ami szintén érv lehet a helyszínválasztás mellett. Emellett a szolgáltatók profizmusa, a rendezvényhelyszínek sokszínűsége is fontos szempont. Ganczer Gábor hangsúlyozta, hogy ezért is lenne jó az értékalapú árazás, ahelyett, hogy az ár-érték arányt próbálnák hangsúlyozni. Azonban amint megtapasztalják, milyen szolgáltatásokat kapnak Magyarországon, rögtön megtörténik a paradigmaváltás – hangsúlyozta.

A kérdésben, hogy miben fejlődhetne még Magyarország, a panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek: a fenntarthatóságban még lenne min javítani, hiszen sokszor ez az egyik legfontosabb szempont egy-egy desztinációs shortlist felállításánál, illetve a szakma utánpótlását is szeretnék az elkövetkező években javítani.