Turisztikai vállalkozások „válságálló” felvértezését segíti az MTSZA

Forrás: turizmus.com

 2020. április 15. 12:40

A konferenciaturizmus „motorjának" újjáépítésén, egy online tudástár elindításán és a turisztikai szakképzésben is működőképes duális oktatás tervezésén dolgoznak a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványnál – nyilatkozta Princzinger Péter kuratóriumi elnök a Világgazdaságnak.

Princzinger Péter a napilapnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy – mint mindenki – a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) is teszi a dolgát a turizmus összeomlása közepette.

Elmondta: nem feladatuk a szakmai szövetségek helyett ellátni azok érdekképviseleti funkcióját, de a javaslataikat természetesen továbbítják az állami turizmusirányítás felé. A „szövetségek szövetségeként" kommunikációs és koordinációs eszközökkel igyekeznek erősíteni az együttműködést a szövetségek között, továbbá szakmai szolgáltatásokat nyújtanak az ágazat szereplőinek.

A vendég és bevétel nélkül maradt vállalkozásoknak megsegítésére több programon is dolgoznak, ezek között van olyan, amelynek haszna már rövid távon jelentkezhet, és van olyan, amelynek majd a járvány lecsengése után érik be a gyümölcse.

 

Üzlethez juttatni a szolgáltatókat

Évtizedes problémaként említette, hogy Budapest konferencia- és üzleti turizmusának nem volt szakmai és üzleti koncepciója. Még a járvány előtt tanulmányozták az európai nagyvárosok gyakorlatát, és az üzleti turizmus terén katalizátor szerepet játszó ún. convention bureau-kat, amelyek komoly piackutatási, marketing- és értékesítési erőfeszítéseket tesznek a minőségi konferenciák és rendezvények megszerzéséért.

Princzinger Péter: Most a kisebb üzleti rendezvényekért is érdemes harcolni

Fotó: turizmus.com / Dombóvári Judit

"A sikeres európai példákat látva javasoltuk a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), hogy közösen helyezzük új alapokra ezt a tevékenységet. Rendszeres, intenzív és tartalmas egyeztetéseket folytatunk az MTÜ-vel, Budapest turisztikai vezetésével, valamint az üzleti turizmusban érdekelt szolgáltatókkal és szakmai szövetségeikkel. Normál körülmények között nagyságrendileg 700 millió forint az éves költségvetése egy ilyen irodának. Ezt az MTSZA forrásaiból, az MTÜ támogatásával hoztuk létre és állítjuk az érdekelt vállalkozások szolgálatába. A Budapest Convention Bureau-tól nem forintokban realizálódó profitot várunk, azt tekintjük profitnak, ha a szolgáltatók jó üzletekhez jutnak, úgy gondolom, hogy az aktuális helyzetben ez egyúttal a válságból való kilábalást is segíti" – fejtette ki az interjúban Princzinger Péter. (A Budapest Convention Bureau elindulásáról korábban itt írtunk.)

Hozzátette: lát arra esélyt, hogy az őszre halasztott, egymásra torlódó eseményekből, a „lepattanó labdákból" profitálni tudjon Magyarország. "Most, mostantól a kisebb üzleti rendezvényekért is érdemes harcolni, és a szerényebb profittal kecsegtető 150-350 fős konferenciákat, sőt akár az 50-150 fős üzleti eseményeket is meg kell becsülnünk" – fogalmazott.

 

Tudással felvértezve

Az elnök úgy véli, a jelenlegi helyzet nyertesei lehetnek azok, akik a kényszerpihenőt önképzésre és a partneri körük erősítésére, bővítésére fordítják, és így megújulva, a vállalkozásuk ellenállóképességét megerősítve, egy újabb krízis ellen a lehető leginkább felvértezve állnak startvonalra.

Ezt az igényt elégíti ki az MTSZA – szintén az MTÜ-vel együttműködve – május végén-június elején a szektor újraindulásának szolgálatába állítva az online Turizmus Akadémiával, ahol regisztrációhoz kötve, de ingyenesen tesznek elérhetővé majd a napi szakmai sajtóhíreknél mélyebb, de az egyetemi tananyagoknál könnyebben emészthető edukációs tartalmakat, melyek mind a turisztikai vállalkozások talpra állását, „válságálló" szakmai építkezését segítik.

Az interjúban kitért a turisztikai szakképzés helyzetére is, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy – mivel a jogszabályok alapján ez részben az Innovációs és Technológiai Minisztérium, részben az MTÜ, részben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felségterülete –, ezért az MTSZA megkeresi majd az MKIK-t annak érdekében, hogy közösen fogalmazzák meg a járműiparban bevált duális képzési koncepciónak a turizmusban is működőképes változatát.