A turizmus célzott támogatását sürgetik az uniós szakminiszterek

Forrás: turizmus.com/MTI

 2020. április 27. 19:00

A turizmus egyike a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért azt célzott, uniós szinten összehangolt intézkedésekkel kell támogatni – állapították meg az uniós tagállamok turizmusért felelős miniszterei videókonferenciájukon.

A hétfői videókonferencián  – amelyen a horvát elnökség meghívására a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkára, Zurab Pololikashvili is részt vett – a tagországok turisztikai miniszterei áttekintették, hogy a tagállamok eddig milyen támogató intézkedéseket hoztak, és megosztották egymással a bevált gyakorlatokat, Emellett megvizsgálták, hogy a jövőben nemzeti és uniós szinten miként lehetne elősegíteni az ágazat gyors talpra állását.

A turizmus a Covid19-válság által elsőként és leginkább érintett gazdasági ágazatok egyike. Az ágazatban gyorsan és meredeken csökken a kereslet és ugrásszerűen nő a munkanélküliség, ami sok kis- és középvállalkozást sodor veszélybe.

 

Turistafolyosókat javasolt a horvát miniszter

A Tanács soros horvát elnökségének nevében Gari Cappelli turizmusért felelős miniszter emlékeztetett: az idegenforgalom az EU össztermelésének 10 százalékát teszi ki, és a lakosság 12 százalékának biztosít megélhetést. A koronavírus megjelenése előtt az uniós polgárok nemzetközi utazásaik több mint háromnegyedét más EU-országokba tették. Hangsúlyozta, hogy a múlt héten, uniós szinten elfogadott helyreállítási alap egyik kedvezményezettje a turizmus lesz.

Közös terv szükséges arra, hogy miként lehet a turizmust egészségügyi szempontokból biztonságosan újraindítani

Fotó: 123rf.com

Hozzátette: közös terv szükséges arra, hogy miként lehet a turizmust egészségügyi szempontokból biztonságosan újraindítani. Véleménye szerint jó megoldás lenne az ágazat megmentése érdekében, ha az európai tagállamok közötti forgalomban "turistafolyósok" nyílnának. A tárgyalás alatt álló cseh-horvát turistafolyosóról korábban itt írtunk.

 

Összehangolt megoldások kellenek

A videókonferenciáról kiadott közlemény szerint sok résztvevő kiemelte azt a tényt, hogy számos tagországban a turizmus nemcsak önmagában járul jelentősen hozzá a bruttó nemzeti össztermékhez, hanem közvetlenül vagy közvetve számos más gazdasági ágazatot is érinti. Ekképpen a helyi közösségek és az egyének számára nélkülözhetetlen jövedelemforrás. Horvátország GDP-jének csaknem 17% -a származik a turizmusból, a többi tagállamban a nemzeti össztermékből való részesedése 2,6% (Szlovákia) és 20,6% (Görögország) között van.

A résztvevők hangsúlyozták, hogy az EU helyreállítási tervében a legfontosabb prioritások között kell lennie az idegenforgalom újraindításának.

A miniszterek fontosnak tartják az utazási csomagok visszatérítésére – beleértve a vouchert – vonatkozó megoldások összehangolását, valamint az idegenforgalommal kapcsolatos intézkedések gyűjtését és az EU-n belül bevált gyakorlatok népszerűsítését.

Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa úgy fogalmazott: "példátlan forrásokra, egy új Marshall-tervre lesz szükségünk a válság leküzdéséhez, ami egy ambiciózus uniós költségvetésen alapszik". Gyors cselekvésre, hatékonyságra és kreativitásra van szükség az ágazat helyreállításához és egy rugalmas, fenntartható turizmusipar újraépítéséhez. Mindenekelőtt azonban ez a válság szolidaritást igényel. Egyetlen ország sem képes legyőzni azt egyedül – tette hozzá.

Zurab Pololikashvili utalt az UNWTO ajánlásaira a turizmus válságkezelésére vonatkozóan a COVID-19 kapcsán, és felkérte az Európai Bizottságot, hogy az EU helyreállítási tervében prioritásként kezelje az idegenforgalmat.

Végezetül a miniszterek határozott támogatásukról biztosították a turizmus szektor gyors és hatékony fellendülését célzó, nemzeti és uniós szinten egyaránt meghozandó új és innovatív intézkedéseket.