Az Európai Parlament elnökével egyeztettek a turisztikai szervezetek
Forrás: turizmus.com
2017. július 12. 19:16
Korábban történt
A héten Ujhelyi István európai parlamenti képviselő meghívására az EP Tourism Task Force nevű szaktestületének ülésén a témáért felelős uniós biztos, Elżbieta Bieńkowska egyeztetett a turizmusban érintett politikusokkal és szakmai szervezetekkel, de ugyancsak ennek a hétnek az eredménye, hogy Antonio Tajani, az Európai Parlament jelenlegi elnöke is külön találkozón fogadta a turisztikai szövetségek képviselőit.
Arra, hogy a turisztikai ágazat képviselői közvetlenül az EP elnökével tárgyaljanak, korábban még nem volt példa. Hamar megvolt a közös nevező a felek között, hiszen az EP első embere korábban az Európai Bizottság egyik alelnökeként felelt a turizmus ügyeiért is.
![]() |
A Tajanival folytatott szakmai találkozó annak az érdekképviseleti munkának az egyik eredménye, amelyet Ujhelyi István, az EP közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként és a már említett Tourism Task Force vezetőjeként indított el az elmúlt években.
Az EP-elnöki egyeztetésen több mint egy tucat szakmai szervezet képviselője (elsősorban az úgynevezett Tourism Manifesto szakpolitikai kiáltvány aláírói), így többek között az ETC, a WTTC, vagy épp a HOTREC képviselői vettek részt. A találkozón a turisztikai szektor jelenlegi helyzetéről és kihívásairól esett szó, de napirendre kerültek a munkahelyteremtés, valamint a digitalizáció és a vízumügyek kérdései is.
![]() |
A fotón balról a második helyen Ujhelyi István |
Fotó: ujhelyi.eu |
Ujhelyi István az egyeztetés során azt emelte ki, hogy az Európában több mint húszmillió embernek munkát adó ágazat számára elsődleges fontosságú a napi, élő kapcsolat az európai döntéshozók és a szakmai szervezetek között. Bejelentette azt is, hogy kezdeményezésére az ENSZ szakosított turisztikai szervezete, az UNWTO még idén együttműködési megállapodást fog aláírni az Európai Parlament elnökével.