Az év ökoturisztikai élményei

Forrás: turizmus.com

 2018. október 04. 11:22

Első alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai élménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére október 4-én került sor a budapesti Larus Rendezvényközpontban.

Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton négy kategóriában hirdettek nyertest a kiírók. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik, illetve az ökoturisztikai programok szervezői számára lehetőséget adjon kínálatuk élményalapú megmérettetésére, így a pályázat elsődlegesen a turisták által a természetben átélhető élményre fókuszált. A cím elnyerésére többek között erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti park igazgatóságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak, több kategóriában.

A felhívásra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A beérkezett pályamunkákat az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a pályázó létesítmények és programok mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, valamint a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 horizontális célrendszerének, és a Nemzeti Tájstratégia szellemiségének. A második fordulóba jutott pályázatok élményközpontúságát a helyszínbejárás során értékelték.

Állattréning a Budakeszi Vadasparkban

Fotó: Budakeszi Vadaspark

 

Az ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2018 pályázat nyertesei:

  • Az év „együtt-élő” ökoturisztikai élménye – „Élmény a helyiekkel”:

Írottkő Natúrparkért Egyesület és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság: Miénk itt a rét! rendezvénye

  • Az év családbarát ökoturisztikai élménye – „Élmény a családnak”:

Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.: Budakeszi Vadaspark

  • Az év hozzáférhető ökoturisztikai élménye – „Élmény korlátok nélkül”:

Szombathelyi Erdészeti Zrt. Jeli rododendronvirágzás

  • Az év digitális ökoturisztikai élménye – „Digitális öko-élmény”:

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság: Tettyei Mésztufa-barlang

A címet elnyert létesítményeket az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2018” címet.