Az MTÜ is szerepet kap a kerékpáros körversenyben

Forrás: turizmus.com

 2018. november 10. 10:35

A kormány úgy határozott: lépéseket tesz azért, hogy Budapesten legyen a rajtja egy Grand Tour kerékpáros körversenynek.

A kormány azzal is egyetértett, hogy a sportesemény első három szakaszát Magyarországon rendezzék meg. A kabinet felszólította az aktív Magyarországért felelős kormánybiztost, hogy a miniszterelnök kabinetfőnökével és a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztossal együttműködésben vegye fel a kapcsolatot a döntési jogkörrel rendelkező szervezetekkel, és folytassa le a szükséges egyeztetéseket.

Az egyeztetések után a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-t is bevonják a munkába, és a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztossal, a külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint az emberi erőforrások miniszterével együttműködve előterjesztést kell készíteniük a sportesemény megvalósítására, ami tartalmazza a forrásigényt, a várható turisztikai bevételeket és a Magyarországot népszerűsítő hatásait is. Ennek határideje 2019. május 31.

Tour de Hongrie

Fotó: turizmus.com

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosnak együtt kell működnie a főpolgármesterrel, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetséggel.

Idén augusztusban Eisenkrammer Károly már szervezett egy Tour de Hongrie-t, de az időponttal több probléma is volt, ezért útvonalat is módosítani kellett, Budapest helyett Kazincbarcika vállalta, hogy biztosítja a helyszínt a zárószakaszhoz. A szervezők pedig éppen a napokban közölték, hogy a 2019-es Tour de Hongrie időpontja bekerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába : jövőre június 11. és 16. között rendezik meg a nemzeti körversenyt.