Az újraindulást segíthetik a SZÉP-kártyákon megmaradt összegek

Forrás: turizmus.com

 2020. december 19. 17:44

A SZÉP-kártyával kapcsolatos idei tapasztalatokról, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány projektjeiről és a zöld szolgáltatások felértékelődéséről is beszélt Princzinger Péter, az alapítvány elnöke a Trend FM A nap vendége című műsorában.

A SZÉP-kártya témája különösen aktuális karácsonykor, hiszen a munkáltatók gyakran ezt a juttatást adják ajándékba munkatársaiknak. Princzinger Péter a kártyával kapcsolatban elmondta: a munkáltatói feltöltések idén két hullámban nőttek erőteljesen. Először a nyári hónapokban, miután a kormány a járvánnyal kapcsolatos intézkedések keretében megemelte a munkáltató által adható összeget, valamint eltörölte a munkáltatói járulékot. Az év végéhez közeledve, október-novemberben pedig újra tapasztaltak növekedést, aminek eredményeképpen november végén a forgalomban lévő 2,1 millió SZÉP-kártyán mintegy 130 milliárd forint felhasználható forrás volt.

A kormányzati intézkedések következtében nem annyira a kártyát juttató munkáltatók köre bővült, hanem jellemzően azok a munkáltatók emeltek összeget, amelyek korábban is adtak SZÉP-kártyát dolgozóiknak – hangsúlyozta az MTSZA elnöke. A magasabb összegeknek köszönhetően a munkavállalók gyakran olyan, magasabb minőségű szolgáltatásokért is SZÉP-kártyával fizettek, amelyekért korábban nem.

Princzinger Péter: Az elfogadóhelyek kevés dolgot tudhatnak mostanában biztosan, de azt igen, hogy a SZÉP-kártyákra feltöltött összeg náluk fog kikötni

Fotó: turizmus.com / Dombóvári Judit

Jelenleg a járvány következtében elrendelt korlátozások miatt jóformán csak étel házhoz szállítására lehet felhasználni a kártyán lévő összegeket, amelyek azonban nem vésznek el, a kártyabirtokosok jövőre is fel tudják majd ezeket használni azokkal a feltöltésekkel együtt, amelyeket 2021-re ad a munkáltató. Az elfogadóhelyek pedig kevés dolgot tudhatnak mostanában biztosan, de azt igen, hogy ez az összeg náluk fog kikötni.

A munkáltatók 2021. június 30-ig tölthetik fel a jelenlegi adókedvezménnyel a keretet.

 

Szakmai szolgáltatások, szemléletformálás

Princzinger Péter röviden beszélt a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány idei tevékenységéről is. A jelenleg már 38 szervezetet tömörítő szövetség célja az, hogy olyan szakmai szolgáltatásokat nyújtson, amelyeket az egyes szövetségek eddig akár méretgazdasági okokból, akár az együttműködés hiánya miatt nem tudtak elindítani. Kommunikációs szolgáltatásokról, szemléletformáló oktatási-képzési projektekről, belföldi keresletet építő kampányokról, marketingaktivitásokról van szó, sőt újabban digitális szolgáltatások (pl. állásközvetítő portál, online szolgáltatói piactér) létrehozását is tervezik.

Jelenleg mintegy 25 olyan attrakciófejlesztési projekt fut országszerte, amelyhez szemléletformáló program kapcsolódik, további 11 olyan, amely térségi desztinációk márkapozícióit határozza meg, valamint vannak olyan programok is, amelyeket a saját felületein tesz ingyenesen elérhetővé az MTSZA.

A Covid-19 miatt a tematika idén a válságmenedzsment, az üzleti reziliencia, a hatékony értékesítési eszközök felé fordult, ezek az újrakezdésben próbálják segíteni a vállalkozókat, de remélhetően hamarosan visszafordulhatnak majd a hagyományos témák (pl. együttműködés-fejlesztés, keresztpromóció, hatékony vezetés) felé. Ezek figyelemfelkeltő, attitűdformáló, sok esetben élményszerű programok – mondta el az MTSZA elnöke.

 

Kajla, Csodás Magyarország, újraindulás

Egy sikeres kezdeményezésük a Kajla-kampány, a gyerekek szemléletformálásának mintaértékű projektje, amely különböző médiafelületeken szerethető, élményszerű formában vonja be a gyerekeket, és rajtuk keresztül a család többi tagját az országjárásba.

A Kajla kampány legújabb terméke a Kajla 7 határon családi album

Fotó: MTÜ

A felnőtteknek szólt a Csodás Magyarország kampány, amelynek célja idén – a körülményekhez igazodva – Magyarország gyalogos vagy kerékpáros természetjáró felfedezése volt. A kampány keretében hat alkalommal jelent meg nyomtatott programajánló füzet a megyei napilapok és az országos, nagy példányszámú napilapok mellékleteként, alkalmanként több mint 500 ezer példányban. (A Kajla kampány legújabb termékéről, az ingyenesen igényelhető Kajla 7 határon családi albumról itt írtunk – a szerk.)

A gyakorlatilag a nullára visszaesett budapesti forgalom élénkítésére is voltak próbálkozások. Azt azonban látni kell, hogy a belföldi vendégek sem számukat, sem költési hajlandóságukat tekintve nem tudják kiváltani a külföldi vendégkört, inkább az üzleti turizmusban reménykedhetnek majd a szolgáltatók, ha vége a járványnak – mondta Princzinger Péter, hozzátéve, hogy a nemzetközi turisztikai szervezetek jóslatai elég borúlátóak, ezek szerint talán 2023-ban fogja a szektor ugyanazt produkálni, mint 2019-ben.

Vidéken az egészségturizmusra, valamint az aktív és ökoturizmusra lehet majd különösen építeni szerinte, ez a két terület ugyanis világszerte kezd felértékelődni, és Magyarország nagyon jó adottságokkal rendelkezik ezek terén.

A témához kapcsolódik az MTSZA zöldturizmust felkaroló CheckINN Green pályázata, amely olyan fejlesztéseket és működő szolgáltatásokat versenyeztet, amelyek fenntarthatósági szempontból példaértékűek a szakmai szereplők számára. Manapság egyre több olyan turista van, akik számára a zöld szolgáltatások szempontot jelentenek a választásnál – tette hozzá az MTSZA elnöke.

Princzinger Péterrel Mezei Dániel beszélgetett, a rádióinterjú teljes szövegét két részletben alább hallgathatja meg.