Az UNESCO-nál a dunai limes világörökségi pályázata

Forrás: MTI

 2018. február 02. 17:21

A Római Birodalom egykori határainak, a dunai limes világörökségi helyszínné nyilvánítására Magyarország – Szlovákiával, Ausztriával és Németországgal közösen – benyújtotta a nevezését az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a pénteki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a négy ország nevezését Magyarország koordinálja Visy Zsolt miniszteri biztos vezetésével. A január 31-én beadott pályázat 98 helyszínt foglal magába, a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érint. Magyarországon 65 világörökségi helyszín várható. A közös nevezésről szavazással dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában.

Latorcai Csaba szerint ez a pályázat komoly fejlődési és idegenforgalmi lehetőséget jelenthet a 65 magyarországi településnek. „A kormány elkötelezett a hazai örökségvédelemben és a magyar örökség zászlóshajójának számító világörökségi helyszínek fejlesztésében és megőrzésében” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy Magyarországon jelenleg 8 világörökségi helyszín és 10 úgynevezett világörökség-várományos helyszín van.

 

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány a világörökségi pályázathoz kapcsolódóan a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) több száz millió forint forrást biztosít, ezeken felül magyar forrásból is 150 millió forint áll rendelkezésre a helyszínek további fejlesztésére.

Kiemelte: a kormány a gazdasági-informatikai operatív programból külön támogatást is biztosított a világörökségi, valamint az arra várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére: a Balaton-felvidéki kultúrtáj – mint várományos helyszín – 3 milliárd forintos támogatást, a Fertő-táj világörökségi helyszín 400 millió forint, Hollókő község önkormányzata több mint egymilliárd forintot, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága 950 milliós támogatást kapott. Tokajra, a tokaji kultúrtáj fejlesztésére 3,4 milliárd forintos támogatást, a pécsi világörökségi negyed fejlesztésére 900 millió forintos támogatást ad a kormányzat európai uniós forrásokból.

Visy Zsolt miniszteri biztos, aki a pécsi egyetem professzoraként évtizedeken át kutatta a római birodalom egykori határát hangsúlyozta: a római limeshez kapcsolódó világörökségi pályázat gondolata és előkészítése csaknem 17 éve kezdődött el. Elmondta, hogy a 150 millió forintos állami keretből ebben az évben elkészül az összes helyszín kitáblázása többnyelvű feliratokkal, képekkel és információkkal. Négy külön pályázatból állt össze az egységes pályamű. „Annak idején a limes elválasztotta a római birodalom területét az úgynevezett barbár területektől, jelenleg pedig összekapcsolja mindazokat az országokat, amelyek ebben a világörökségi nevezési folyamatban részt vesznek” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.

 

Fotók: ripapannonica

 

 


Kapcsolódó cikkek

DUNA-LIMES konferencia

2017. június 08.