Biztosítás, adatvédelem a MUISZ marrákesi ülésén

Forrás: turizmus.com

 2018. március 25. 00:56

Churchill, Hitchcock és Yves Saint-Laurent kedvenc városában, Marrákesben tartja aktuális közgyűlését a MUISZ. Helyszíni beszámolónk.

Verőfényes napsütésben, a marokkói Marrákesben tartja 87. közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége több mint 70 fő részvételével. Az egybegyűlteket elsőként Tromler Miklós marokkói magyar nagykövet köszöntötte, aki sikerként említette, hogy a két ország között immár két légi járat közlekedik hetente kétszer.

A Ryanair marrákesi járata csaknem 100%-os kihasználtsággal repült februárban, így hamarosan 3-ra vagy akár 4-re is emelkedhet a heti járatszám. Az év végétől pedig heti háromszor elindulhat egy harmadik járat is a Royal Air Maroc jóvoltából Budapest és Casablanca között. A nagykövet megemlítette, hogy igény mutatkozik marokkói szervezők részéről magyarországi beutaztatásra, például az oroszországi focivébéhez kapcsolódva.

Mohammed Sajid

 

A közgyűlés résztvevőit köszöntötte Mohammed Sajid, Marokkó turisztikai minisztere is, aki elmondta, hogy már kétszer járt hazánkban, amelyet csodálatos helynek tart.

Erdei Bálint beszédében kifejtette, hogy a két ország közötti szakmai kapcsolatok erősödéséből mindkét ország turizmusa profitálhat. A szövetség elnöke köszönetet mondott a szervezésért a marokkói partnereknek, továbbá Hajdú Attilának, a STA Travel ügyvezetőjének a repülőjegy-foglalásért, Skáfár Balázsnak, a Budavár Tours vezetőjének pedig a helyi programszervezésért.

Mint elmondta, az utóbbi időben is folytatódott a tagság bővülése, immár 201 tagot, köztük 159 rendes tagot és 42 rendkívülit számlál a szövetség, tavaly december óta 19-en léptek be soraikba. Erdei Bálint beszámolt egy a tagság körében végzett felmérés eredményéről is. Eszerint a 60 válaszadó iroda többségénél tavaly nőtt az árbevétel, a legtöbb esetben több mint 10%-kal, mind a ki-, mind a beutazásban, ráadásul Budapest kilátásait is pozitívnak látják az irodák. A közelmúltban megújult a szövetség honlapja, amelynek a célja immár nem csupán a tagság, hanem az utazók felvilágosítása is. A szövetség képviselteti magát az április 25-ei Busexpón, ahol egy szekcióülés csak a különjárati aktualitásokkal foglalkozik.

A május 25-én életbe lépő új adatvédelmi szabályokra való felkészülés jegyében áprilisban lesz egy konzultáció, miután egy tanácsadó cég elkészíti a szükséges dokumentációt.

Lengyel Márk, az Európai Utazási Biztosító vezérigazgatója a biztosítási törvény változásával kapcsolatos tudnivalókat ismertette a hallgatósággal. Mint elhangzott, február 23-án Magyarországon is életbe lépett a biztosítások értékesítésére vonatkozó új uniós rendelkezés, amelynek legfőbb célja az utasok védelme. A jogszabály hatálya alá tartoznak az utasbiztosítások is, így az utazási irodáknak is meg kell felelniük az új elvárásoknak, ami további, elsősorban adminisztrációs terhet jelent számunkra. Kötelező feladat az irodák számára a hatósági nyilvántartásba vétel.

Az biztató, hogy a biztosítótársaságok igyekeznek segítséget, útmutatást adni a partnereknek, az EUB például már elkészítette az összes szükséges dokumentumot és sablont. További jó hír, hogy a biztosítások értékesítését ellenőrző MNB októberig csak figyelmezteti a jóhiszeműen hibázó irodákat.

Az etikai ügyek is napirenden

 

Szóba került a kezesi biztosítások témaköre is, amelyről korában már mi is beszámoltunk. Az biztos, hogy a már megjelent és júniustól élete lépő szabályozás nem tekinthető tökéletesnek, a kezesi biztosítás limitjeinek változtatására lenne szükség, mivel az a nagy irodáknak túl sokba kerül, a kicsik esetében pedig nem feltétlenül fedezi az összes felmerülő költséget. A közgyűlés egyik résztvevője szerint, ha nem változik meg a szabályozás, akkor lehetnek olyan utazásszervezők, amelyekkel nem lesz biztosító, amely vagyoni biztosíték-szerződést kössön.

Gyenizse Dorottya, a MUISZ jogi és etikai bizottságának elnöke a MUISZ etikai kódexének megújításáról beszélt. Olyan kérdéseket kell eldönteni például, hogy milyen szankciókat kell alkalmazni a kódex megsértőivel szemben, legyen-e egy állandó bizottság az etikai ügyek kivizsgálására, illetve több, a viszonteladók és a tour-operátorok közötti szerződésre vonatkozó téma is felmerült.

Kérdés például, hogy köteles-e a tour-operátor minden viszonteladója számára egyforma feltételeket  biztosítani, vagy hogy adhat-e árkedvezményt a viszonteladó a saját jutaléka terhére a törzsutasainak. A kódex megújítása az év második felében várható.

Marrákes belvárosa

Fotók: turizmus.com

A Marrákesi Régió Turisztikai Hivatalának elnöke, Abderrahim Bentbib a város sikertörténetébe adott bepillantást. Mint elmondta, az 1,2 millió lakosú nagyváros Afrika első számú úti célja, illetve a világ 41. legnépszerűbb városa. Marrákes egyik legfőbb vonzereje autentikus múltja, a történelmi emlékek és a páratlan zöld környezet.

Nem véletlen, hogy 2017-ben 2,3 millió turista kereste fel a várost, ahol 7,6 millió éjszakát töltöttek el. A településen 78 ezer fős szállodai kapacitás található, és 140 ezer főt foglalkoztat az ágazat. A város fejlődésének alapelve a fenntarthatóság, ezért elektromos buszokat vezettek be, és csak környezetkímélő taxik járhatnak az utakon.

A közgyűlés után a MUISZ tagjai találkoztak helyi turisztikai szolgáltatókkal, majd marrákesi városnézésre indultak. Másnap a tengerparti Essouira látnivalóinak felfedezése után a csapat Agadirba utazott, ahol megbeszélést folytattak a szakma helyi képviselőivel.