Brutális béremelés jön a turizmusban?

Forrás: turizmus.com

 2017. július 17. 16:03

Januártól a kötelező 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest magasabb garantált alapjövedelemhez, akár több mint 240 ezer forinthoz juthatnak a szállodaiparban és a vendéglátásban foglalkoztatottak, az erről szóló ágazati kollektív szerződést az ősszel írhatják alá – írja a Magyar Idők.

A 2015-ben érvényes bruttó 122 ezer forint szakmunkás alapbér kétszerese körül tervezett jövő évi összeggel orvosolnák a munkaerőhiány problémáját a turizmusban.

A Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÁPB) társelnöke, Hülvely István a lapnak elmondta: a szóban forgó összeg a tárgyalások jelen állása szerint jelentősen meghaladja majd a kormány által a versenypiacon kötelezően előírt, bruttó 180 ezer forintos garantált bérminimumot.

– Erre azért van szükség, mert az egyik legfeszítőbb tényező ma a munkaerőpiaci helyzet, amelynek orvoslását a turizmusban markáns szemléletváltással kell kezdeni. Egy olyan ágazati kollektív szerződésen dolgozunk, amely a jövő évtől a legmagasabb bérminimumot biztosítja a szűkebb értelemben vett statisztikai ágazatban, azaz az szj-számok szerint besorolt vendéglátó- és a szálláshely-szolgáltatások területén – mondta.

A munkaadói oldal tervezett vállalása szerint a januári országos emelés mellé úgynevezett garantált bérkiegészítést rögzítenének az ágazati kollektív szerződésben. A foglalkoztatottak javára szóló, tízezrekben jelentkező nettókereset-emelkedésről szóló megállapodás mindenkire érvényes lesz, aki a kétoldalú bizottságban képviselteti magát, illetve aki önként csatlakozik. – A kormány hozhat döntést a szociális partnerek párbeszédfórumán megkötött kollektív szerződés kötelező kiterjesztéséről az egész ágazat számára, ezt a párbeszédbizottság kezdeményezni is fogja – mondta a vezető.

A jelentős fizetésemelés nem csupán az újonnan érkező szakmunkásokat érintené, hanem a már itt dolgozókat is, arányosan.

Hülvely István

 

A jövedelmek kifehérítését célzó, drasztikus ágazati béremelés azért is lesz fontos versenyképességi tényező, mert rövid időn belül helyzetbe hozza a tisztességes adófizető cégeket a turizmusban köztudottan széles spektrumú szürkezóna szereplőivel szemben.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) ügyvezető elnökségének tagjaként vázolta: a hazai szálláspiac, de főként a vendéglátóipar erősen a szürkegazdaságban mozog. Azoknak a munkaadóknak, akik feketén foglalkoztatnak, attól lesz hatékony a vállalkozásuk, hogy nem fizetnek közterheket.

 

Magas a kiviteli vám

Az ágazati kollektív szerződéssel vállalt bérekkel a fehéren működő cégek versenyképesebbek lennének a sötétszürkékkel szemben. A szálloda- és vendéglátóipar jelentős része ezt vallja, ezért az MSZÉSZ több javaslatot dolgozott ki, amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökség elé terjesztettek.

–Miként januártól a vendéglátás áfája öt százalékra csökken, az éttermi tevékenységhez számos esetben szorosan kapcsolódó szálláshely-szolgáltatásnál is az egységesített, 5 százalékos forgalmi adót tartjuk optimálisnak 2018-tól. Emellé, akárcsak a vendéglátósok, januártól a szállásadók is vállalnák az állami fejlesztésekre szánt, 4 százalékos központi turisztikai hozzájárulás megfizetését. Így a garantált béremeléssel és más, szakmai szempontból is indokolt javaslatainkkal együtt az áfacsökkentés a büdzsének nullszaldós eredményt hozhatna – vázolta.

Utóbbi kapcsán Hülvely azt is hangsúlyozta, a szállodaipar az egyetlen olyan terület, ahol az árbevétel több mint kétharmada devizában érkezik, miközben az egyetlen olyan exportágazat, ahol a külföldi vevőnek az itthoni áfával együtt kell eladni a szolgáltatásokat. A szállodaipar az egyetlen olyan ágazat, ahol az áfa kiviteli vámként, külső versenyképességi tényezőként viselkedik, ezért nagyon fontos annak régiós viszonylatban is meghatározó mértéke.

 

Hitelképessé váló pincérek

Hülvely István hangsúlyozta, hogy a munkavállalók szempontjából is nyertes helyzetet teremtene a tervezett garanciavállalás, és az idegenforgalomban munkát vállalók megélhetése évtizedek óta nagyban függ a feketén kapott borravalótól, amely általában nagyon magas összegeket ad hozzá a havi fizetéshez. Ezt az általános szervizdíj kiterjesztésével lehetne láthatóvá tenni.

***

Szerkesztőségünk kérdésére Hülvely István elmondta, hogy az állam bevételeit nem érintené a javaslat, hiszen a javasolt, magasabb, bejelentett jövedelem után befizetett szja- és TB-befizetések ellensúlyoznák az áfa befizetés csökkenését. Ugyanennek a logikának a mentén attól sem tart, hogy a béremelés áremelkedéshez vezetne, s egyébként is, az árakat a piac korlátozza.

Az ÁPB társelnöke biztos abban, hogy egy ilyen szabályozó módosítás tökéletesen szolgálná az ágazat, elsősorban a vendéglátás kifehérítését, s rákényszerítené a szürke-gazdaságban mozgókat, hogy valódi hatékonyság növeléssel versenyezzenek a konkurenciával.