BUD CB: cél a tudásátadás és az üzletfejlesztés – podcast

Forrás: turizmus.com

 2020. október 16. 19:42

Közös cél és érdek a Budapestre érkező üzleti utazók minél jobb kiszolgálása – Békefi Anna, a Budapest Convention Bureau szakmai igazgatója és Faix Csaba, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője beszéltek erről és az ebből adódó feladatokról a Trend FM „Nap vendége” című műsorában.

A nemzetközi gyakorlatban általánosan elterjedt, magyarra nehezen lefordítható kifejezés, a „meeting industry”. Ez az iparág olyan üzleti találkozók és konferenciák köré szerveződik, melyek célja a tudásátadás és az üzletfejlesztés. Ennek a megfelelő feltételeit teremti meg a Budapest Convention Bureau (BUD CB), partnerségben és együttműködésben a fővárossal és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel – mondta a beszélgetésben Békefi Anna.

A BUD CB szakmai igazgatója hozzátette továbbá, hogy az együttműködés egyik kulcseleme a city support package, ez régi adósság a szakma felé, konferenciák elnyerésének alapfeltétele ugyanis a városi szolgáltatási csomag, mely nélkül labdába sem rúghat Budapest a versenytársai mellett.

Békefi Anna és Faix Csaba beszélget az üzleti turizmusról a Trend FM „Nap vendége” című műsorában

Fotó: Trend FM / Mezei Dániel

A főváros az üzleti turizmusban rejlő lehetőségeket korábban nem aknázta ki, hiába szép egy város, ha nincs egy profi szakmai csapat, ezt a feltételt teremti meg a BUD CB, illetve az aláírt együttműködési megállapodás – fejtette ki Faix Csaba, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője. Faix Csaba szerint a reptér és belváros közötti kötött pályás közlekedés fontos hiányosság, a város egyébként sokféle kiváló adottsággal rendelkezik, csak ezek összehangolása nem történt meg eddig. Stratégiai cél, hogy az üzleti utazók lássák azt is, mit tud kínálni a város, hogy később, mint szabadidős turisták térjenek vissza hozzánk – tette hozzá a rövidesen Budapest Brand Zrt. nevet viselő fővárosi cég vezetője.

A beszélgetésből megtudhatjuk többek között, hogy az üzleti turizmus élénkítését szolgáló források 2020-ban az MTSZA-tól és az MTÜ-től származnak, ehhez csatlakozik 2021-től Budapest is, főként a városi szolgáltatásokkal. Az együttműködő partnerek hosszabb távon az érdekelt piaci szereplők részvétlével és befizetésével működő tagsági rendszert képzelnek el, a tagdíj kérdése egy-két éven belül nem aktuális.

A Trend FM-en elhangzott – kétrészes – interjút itt hallgathatja meg: