Budapesten tartják a MCE Central & Eastern Europe 2021 nemzetközi MICE-fórumot

Forrás: turizmus.com

 2020. augusztus 26. 17:42

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) eredményes munkájának köszönthetően Budapestet választotta a Europe Congress konferenciaszervező az MCE Central & Eastern Europe 2021 szakmai eseményének helyszínéül.

A 2021. május 30. és június 1. között megrendezésre kerülő, nemzetközi szinten elismert rendezvényértékesítési fórumra előreláthatólag 200 MICE-szakembert várnak – tájékoztatott a BUD CB.

Az esemény kiváló lehetőséget kínál a szolgáltatóknak (szállodáknak, DMC-knek, konferencia-helyszíneknek, produkciós cégeknek, ügynökségeknek) régi partnerkapcsolataik ápolására, illetve újak létesítésre nemzetközi rendezvények döntéshozóival.

A résztvevők elsősorban az európai régióból érkeznek majd, bár számos amerikai, közép-keleti és kelet-ázsiai szolgáltatóra is számítanak.  A szervezők 110 potenciális ügyfelet (buyert) várnak, míg a közép- és kelet-európai szolgáltatóknak összesen 60 asztal áll majd rendelkezésükre, ahol akár két cég is bemutatkozhat.

Az esemény vendégül látása már önmagában is kimagasló desztinációs marketingértéket jelent, azonban a BUD CB a hivatalos programon túl további study tour programelemekkel készül a legnagyobb potenciállal rendelkező buyerek számára.

Pillanatkép a bécsi MCE Central & Eastern Europe-ról

Fotó: Toms Svilans

A hivatalos program az előre egyeztetett, négyszemközti tárgyalásokon mellett, kötetlen beszélgetéseket, fogadásokat, vacsorákat és városnéző túrákat is tartalmaz, melyek során lehetőség nyílik Budapest sokszínű kínálatának bemutatására. A szakmai fórum kimagasló promóciós eszköz az ügyfelek leghatékonyabb módon történő eléréséhez.

További információ a rendezvénnyel kapcsolatosan a Europe Congress oldalán érhető el.