Budapestet ajánlja a huszonéveseknek a New York Times

Forrás: turizmus.com

 2016. november 14. 15:58

A New York Times november 13-án megjelent vasárnapi utazási melléklete a magyar fővárost az előkelő 11. helyen ajánlja azok között a helyszínek között, amelyeket a huszonéveseknek okvetlenül fel kell keresniük. Az amerikai lap 1,5 millió olvasót ér el.

Ezért is különösen figyelemre méltó, hogy a tekintélyes amerikai lap ,,20 hely, ahová el kell menni huszonévesen" című cikkében a fürdőket és kávéházi kultúrát emeli ki a magyar főváros attrakciói közül – írja a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Az írás egyúttal megerősíti, hogy a fiatal amerikai generáció megszólításához nem elegendő a romkocsmák világának bemutatása. A mai amerikai huszonévesek ugyanis egyre tudatosabban választanak úti célt. Az úti élmények szerzése mellett az is fontos számukra, hogy a felkeresett desztinációról minél többet megtudjanak, kultúráját és a történelmét is jobban megismerjék.

A több mint 200 éves múltra visszatekintő lap több technológiai változtatást is végrehajtott ebben az évben. A nyomtatott megjelenését megtartva összefogott a Google-lal, ezzel új virtuális tartalmakat tett elérhetővé olvasói számára. Ugyanennek a megújulási folyamatnak a része az is, hogy fúzióra lépett a legtekintélyesebb amerikai bloggereket tömörítő szervezettel, a Hello Societyvel. A New York Times lépése azt is mutatja, hogy az amerikai sajtó történetének egyik legmarkánsabb szereplője hogyan alakítja át tevékenységét, és próbálja megőrizni pozícióját a 21. század technológiai kihívásai közepette.