CheckINN: Egy jó ötlet most 3 milliót érhet a diákoknak

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2020. szeptember 08. 19:55

Október 15-ig várják a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny kiírói azokat a 3 perces kisvideókat, amelyek a kreatív egyetemistákat a turizmus élvonalába repíthetik.

A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny immár második alkalommal ad lehetőséget felsőoktatási hallgatóknak, hogy gyakorlati ötleteiket eljuttassák a turizmus meghatározó szakemberei elé. A tavalyi tapasztalatok alapján a pályázók jobbnál jobb ötletekkel rukkoltak elő, igazi turisztikai karriert akarnak építeni és komolyan számolni kell velük a turizmus jövőjének alakításakor.

A verseny indító sajtótájékoztatójának a Bálna Budapest adott otthont kedden, ahol a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány szakemberei ismertették az idei kiírás legfontosabb elemeit, valamint a mindannyiunkat érintő nehézségekre adható innovatív válaszokat.

A sajtótájékoztató helyszíne, a Bálna Budapest

Fotó: Fraunholcz Attila

"A koronavírus-járvány az élet valamennyi területét, így a turizmus írott és íratlan szabályait is felülírja. Soha nem volt még olyan nagy szükség a proaktivitásra, mint a jelenlegi helyzetben, amikor új turisztikai trendek születnek, változnak a fogyasztói preferenciák és átrendeződnek a küldőpiacok is " – mondta Zakariás Fruzsina, a Magyar Turisztikai Ügynökség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Elmondta többek között, hogy a vállalkozások számára nyújtott kormányzati mentőcsomag után a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsben jelenleg az adminisztrációs terhek csökkentésén dolgoznak. Az új helyzet új célok és új eszközök meghatározását teszi szükségessé, ezért a Magyar Turisztikai Ügynökségben elkezdődött a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia felülvizsgálata.

Jelenleg Budapesten és vidéken is a belföldi turizmus megerősítése áll fókuszban. A MTÜ még futó balatoni forgalomélénkítő kampánya után, hamarosan indul az országos őszi kampány, amelyhez már több mint 300 szolgáltató jelezte csatlakozási szándékát – sorolta az igazgató.

A sajtótájékoztatói előadói (balról jobbra): Somlyai Zoltán (BDPST Zrt.), Princzinger Péter (MTSZA) és Zakariás Fruzsina (MTÜ)

Fotó: Fraunholcz Attila

Somlyai Zoltán, az MTSZA egyik kurátora, a BDPST Zrt. hoteldivíziójának vezetője megerősítette: most van a legnagyobb szüksége a szakmának az innovációkra. A szakember bizakodását fejezte ki, hogy a diákok szürkeállományából olyan értékes ötletek pattanhatnak ki, amelyekből majd új szolgáltatások születhetnek.

 

Újdonságok az idei versenyben

"Mikor lenne alkalmasabb idő az innovációra, mint most, amikor a régi válaszok már nem érvényesek, hiszen a történelemben is a legjobb innovációk háborúk, válságok idején születtek" – osztotta meg gondolatait Princzinger Péter, a pályázatot kiíró Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

"A jó ötlet még nem innováció, akkor válik azzá, amikor termék, szolgáltatás lesz belőle, amit piacra is visznek" – tette hozzá. A legszebb álmaik megvalósulásaként értékelte, hogy a sajtótájékoztatón szintén részt vevő egyik tavalyi nyertes, a Wineholics ötletét, a szállodai büféétkezések pazarlásának csökkentésére tervezett applikációt felkarolta egy balatoni négycsillagos szálloda, és jelenleg már egyeztetnek a szoftverfejlesztőkkel, hogyan tudnák beépíteni modulként a szállodákban általánosan használt szoftverekbe.

Az egyik tavalyi győztes csapat, a Wineholics tagjai: Szabó Sára, Halász Anett, Leé Dóra

Fotó: Fraunholcz Attila

Míg tavaly, a pilot verseny kifejezetten a szállodákra fókuszált, idén szélesítették a lehetőségeket és négy kategóriában is várják az innovációs ötleteket, úgymint: szállodaipar-vendéglátás, gyógy- és wellness, aktív turizmus, valamint MICE. A kategóriákon belül további négy területet nyitottak: digitális-, szolgáltatás-, marketing- és zöld innováció, így összesen 16 témában lehet pályázni – sorolta Princzinger Péter.

Jelentős változás, hogy ebben az esztendőben nem csak turizmus szakos diákok indulhatnak az ötletversenyen, csupán annyi a megkötés, hogy a 3 tagú csapatok tagjainak ugyanabba a felsőoktatási intézménybe kell járniuk és elegendő egyiküknek turizmus szakosnak lennie.

A verseny menetén is változtattak a szervezők, megfordítva a tavalyi sorrendet: most az első fordulóban kell egy háromperces videót benyújtaniuk a csapatoknak az ötletük lényegéről, a zsűri itt még nem pontoz, csupán arról dönt, hogy érdemes-e továbbjuttatni a második fordulóba, ahol majd a részletes kidolgozás megtörténhet.

Ami nem változott: idén is 3 millió forint jutalomban részesülnek a kategóriagyőztes csapatok, a leginnovatívabb diákok tehát fejenként 1 millió forintot nyertnek. Elhangzott, hogy az MTSZA szponzorációs díjban részesíti azokat a felkészítő tanárokat is, akik a kategórianyertes csapatok munkáját szakértelmükkel segítették. A díjátadót ezúttal is a Turizmus Gálán tartják, 2021. február 1-jén.

A versenyre 2020. október 15-ig nevezthetnek a csapatokkal a www.check-inn.hu oldalon.