China Smart Expo – kiállítás, vásár és konferencia Budapesten

Forrás: turizmus.com

 2018. május 07. 14:27

Május 31. és június 2. között immár 9. alkalommal rendezik meg Budapesten a China Smart Expót, ahol 300 kínai kiállítóval tárgyalhatnak a hazai üzletemberek.

A rendezvény kiemelt partnere a kínai Shangdong tartomány, amely kulturális, oktatási és turisztikai ajánlatait is bemutatja Budapesten.

Az immáron 9. China Smart Expo kiállítás, vásár és konferencia-sorozat évről évre kommunikációs teret biztosít a kínai gyártók, beszállítók, valamint közép- és kelet-európai vállalatok között.

A rendezvényen idén minden eddiginél több, mintegy 500 – a Kínai Kereskedelmi Minisztérium által minősített – kínai beszállító vesz részt, megújult környezetben, 10.000m2-es kiállítói területen. A hazai üzletemberek tucatnyi iparág több ezer termékeinek gyártóival személyesen is felvehetik a kapcsolatot, és ehhez Kínába sem kell utazniuk.

Újdonság 2018-ban Shandong tartomány kiemelt megjelenése. Konfuciusz szülőföldje és Kína egyik meghatározó régiója párbeszédre hívja az érdeklődőket a turizmus, a sport, a szerzői és kiadói jogok, továbbá a felsőoktatás területén, közel 80 kiállító részvételével és magas rangú kormányzati képviselőkkel közösen.

A China Smart Expón közép-európai exportcégek is bemutatkoznak az élelmiszeripar és mezőgazdaság területéről.

2017-es adatok: - 300 kiállító - 4800 regisztrált érdeklődő - 2000 helyszíni üzleti megbeszélés A belépés ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.

REGISZTRÁLJON már most látogatóként!

https://bit.ly/2pMTP5o

Nyitva tartás: 2018. május 31.-június 2., 10.00-16.00

1152 Budapest, Szentmihályi út 171.

Szervező:

CECZ Közép-európai Kft.

info@chinasmartexpo.com

+36-30-883-2482