Ösztöndíjas támogatással indul turisztikai fejlesztési menedzser képzés – podcast

Forrás: turizmus.com

 2023. július 17. 15:03

A turizmuson belülről és a szakmán kívülről érkezőknek egyaránt jól hasznosítható tudást nyújt a Budapesti Corvinus Egyetem két féléves, levelező tagozaton végezhető képzése. A részletekről Kökény László, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója beszélt a Trend FM Turizmus.com című műsorában.

A hallgató előzetes diplomájától függően Turisztikai fejlesztési menedzser, vagy Turisztikai fejlesztési szakközgazdász végzettséget biztosító szakirányú továbbképzés 2017 nyara óta fut a Budapesti Corvinus Egyetemen, párhuzamosan a keresztfélévekben elindított kulturális turisztikai menedzser szakirányú továbbképzéssel.

Az eddigi 6 évfolyamon közel 110 hallgató végzett, a pandémia alatt kiemelkedő volt, de azóta is nagy az érdeklődés – ismertette a legfontosabb számokat Kökény László, aki oktatóként maga is részt vesz a programban. A szakember nagyon elégedett a résztvevők elkötelezettségével, innovatív gondolkodásmódjával és aktivitásával. Többen közülük saját ötlettel érkeznek, melyet az itt megszerzett tudással formálnak jól eladható termékké.

 

Jól kamatozó elméleti és gyakorlati tudás

A műsorból kiderül, hogy a turizmus modern tendenciáival megismertető képzés a visszajelzések szerint a kapcsolatépítésre kifejezetten jó lehetőségeket ad, a végzettek könnyen helyezkednek el a turizmus területén, az elmúlt 1-2 évben kifejezetten nagy a nyitottság ötleteik irányában. Ez nem független a képzés által közvetített széles szakmai ismeretektől: a hallgatók a két félév során összesen 12 tárgyon keresztül tanulnak a turizmus fejlesztéséről, térségmenedzsmentről, rendezvényszervezésről, MICE-turizmusról. Szállodai projektekkel ismerkednek, betekintést nyernek az online marketing világába, a technológiai fejlődés és az új turizmus legújabb irányzataival is foglalkoznak, a fenntarthatósági kérdések és a digitalizáció mellett.

A műsorban a lehetőségek mellett a gyakorlati tudnivalókat is felsorolták. A felvételi követelmény turisztikai fejlesztési menedzser szakon bármely alapképzésben szerzett oklevél, a turisztikai fejlesztési szakközgazdász szakon alapképzésben szerzett közgazdász oklevél. Maga a képzés 7 hétvégén keresztül zajlik, péntekenként és szombatonként önköltséges formában. A tandíj félévenként 520 ezer forint, de az egyik félév tandíja ösztöndíj formájában kiváltható. Az early bird kedvezmény ugyan már lezárult, de az egy szervezettől érkező, 3 fős csoportok kedvezményt élveznek, így a tandíj félévenként 460 ezer forintra csökken – sorolta Kökény László.   Az oktatók javarészt a Corvinus oktatói, valamint a szakmából érkező szakemberek, ezáltal a networkingre kifejezetten jó a lehetőség.

A szeptember végén induló oktatási programra – melynek szakfelelős oktatója Jászberényi Melinda – szeptember első feléig lehet jelentkezni az egyetem honlapján, a felvételi menüpontban a szakirányú továbbképzéseken belül.

A képzés a turizmuson belülről és a szakmán kívülről érkezőknek egyaránt jól hasznosítható tudást nyújt

Fotó: 123rf.com

A teljes adást, melyben a hallgatókhoz illeszkedő tematikáról bővebben is szó esik, itt tudják meghallgatni: