Csehországnak is fontosak a magyar turisták

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2020. március 04. 11:04

Az eddigieknél aktívabb magyarországi jelenlétre és marketingpolitikára törekszünk – jelentette ki Csehország magyarországi nagykövete, Tibor Bial az egyik népszerű cseh sörözőben tartott sajtótájékoztatón.

A magyarul tökéletesen beszélő nagykövet kiemelte: tavaly majdnem kétszer annyi cseh turista pihent-gyógyult Magyarországon, mint ahány magyar kereste fel országát. Tudomása szerint tavaly a cseh turisták harmadikok lettek a magyarországi beutazók listáján, míg náluk a magyarok a 17. helyet foglalják el.A csehek főleg Bükre, Hévízre, Sárvárra és a zalai fürdőhelyekre utaznak, honfitársaink elsősorban Prágát látogatják. Pedig üdvös lenne, ha a magyarok a kevésbé ismert világörökségi helyszíneket, a mintegy kétszáz rendbe hozott kastélyt, a termálfürdőket, a középkori kisvárosok máig megőrzött történelmi magját, vagy éppen a látogatóközpontokkal, éttermekkel felszerelt sörfőzdéket, Brno és Ostrava érdekes újdonságait is felkeresnék.

Bátorítják a turistákat, hogy látogassanak el Ostravába is

Fotó: 123rf.com

A nagykövet többször felhívta a figyelmet a déli régiók látnivalóira. Az utóbbi években nagyszerű szállodák nyíltak itt is, miközben új attrakciókkal vonzzák a turistákat a sörben való fürdéstől az újfajta téli sportokig és a golfozásig. Csehország Kelet-Közép-Európában  golfnagyhatalomnak is tekinthető.

Kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta, nem tudják pontosan, kik szerveznek Magyarországról Csehországba társas utakat,  a nagykövetségnek, illetve a kereskedelmi-gazdasági részlegnek nincs kapcsolata a magyar utazási irodákkal. Pedig fogadókészek lennének erre, szívesen bemutatnák a kevéssé ismert turisztikai attrakciókat.Az elmúlt években bővült a turisztikai digitális információk palettája, és új prospektusokkal is gazdagon felkészültek az újságírókkal való találkozóra. Külön kiadvány foglalkozik például a luxusélményekkel, a Michelin-csillagos éttermekkel és az ötcsillagos szállodákkal.

Jó pár éve már, hogy megszűnt a budapesti turisztikai képviselet –egyébként számos más országban is bezárták ezeket, – azóta költségtakarékossági okokból, nem nyitottak újakat. Arról nem hallottunk a nagykövettől, hogy gondolkodnának az újranyitásban.