CSR, ahogyan a balatoni turizmus szereplői látják

Forrás: turizmus.com

 2019. április 30. 10:20

A Turizmus Bulletin legfrissebb számában megjelent tanulmányában Hajmásy Gyöngyi azt vizsgálja, milyen a Balaton turizmusában érintettek viszonya a felelős turizmushoz.

A szerző kutatása során arra keresett választ, hogy a régió turizmusában érintett szereplők hogy vélekednek a társadalmi felelősségvállalásról, tisztában vannak-e a fogalom jelentésével, véleményük szerint kik azok a szereplők, akiknek desztináció szinten meghatározó szerepe van a társadalmi felelősségvállalásban, hogyan értékelik az egyes – desztináció szinten is értelmezhető – CSR-tevékenységeket általánosságban, valamint konkrétan a régióra vonatkozóan, milyen fejlesztések valósultak már meg a CSR (Corporate Social Responsibility) jegyében, és milyen jövőbeni fejlesztéseket terveznek, illetve vélnek szükségesnek.

A kutatás során az derült ki, hogy a résztvevők szerint elsősorban a helyi önkormányzatok és turisztikai desztinációmenedzsment szervezetek feladata a társadalmi felelősségvállalás és annak jövőbeni fejlesztése. A CSR-tevékenységek közül a helyi munkaerő alkalmazását és a helyi termékek kínálatát tartják a legfontosabb tényezőnek. A válaszadók pozitív értékelése kapcsán elmondható, hogy összességében fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, melyhez kapcsolódóan több fejlesztés is megvalósultaz elmúlt években. Ezek többsége infrastrukturális fejlesztés volt, például akadálymentesítés, de több helyen valósult meg környezetvédelmi és szolgáltatásfejlesztés is.

A helyi munkaerő alkalmazását és a helyi termékek kínálatát tartják a legfontosabbnak

Fotó: pixabay.com

A már megvalósult kezdeményezések mellett a válaszadók tapasztaltak olyan jó gyakorlatokat, melyek véleményük szerinta Balaton régióban is jól működnének. A helyi termékek kapcsán kiemelték például a helyi védjegyhasználatot, illetve a termelői piacok népszerűsítését. A környezettudatos fejlesztés kapcsán fontosnak vélik az ahhoz kapcsolódó ismeretterjesztést, oktatást, valamint a környezetbarát szálláshely-fejlesztést.

A fentiek ismeretében meghatározhatóak tehát azok az irányvonalak, amelyek mentén fejlődve a térség előrelépéseket tehet a felelős turizmus útján. Olyan jövőbeni fejlesztések javasolhatóak a Balaton régióban, amelyek szem előtt tartják a tudatos és fenntartható fejlesztést, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a turisták mellett a településekre és a helyi lakosságra.

A cikket letöltheti IDE kattintva.

A Turizmus Bulletin 2019/1-es számát INNEN tudja letölteni.