Egymilliárd forint a Balaton-márkára

Forrás: MTI

 2018. január 11. 17:32

Hamarosan létrejöhet a balatoni turizmust irányító konzorcium, amely egymilliárd forintos uniós forrásra pályázhat.

A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak - mondta Hoffmann Henrik, a szervezet csütörtökön újraválasztott elnöke Siófokon.

Egymilliárd forint a balatoni turizmus munkaszervezetének létrehozására és a Balaton-márka egységes megjelenítésére

Fotó: pixabay

A BTSZ tisztújító közgyűlését követő sajtótájékoztatóján Hoffmann Henrik elmondta, hogy zajlik az egyeztetés a balatoni turizmus-irányító konzorcium létrehozásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Balaton Fejlesztési Tanács és munkaszervezete, a BTSZ, valamint két további balatoni szervezet között.

Hozzátette, a konzorcium tud majd pályázni egymilliárd forintnyi uniós forrásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét és a Balaton-márka egységes megjelenítését.

Kifejtette, a turizmusfejlesztési törvény szerint némileg módosult a Balaton-régió területe. Néhány kisebb település kiesett, viszont bekerült Veszprém városa, Eplény, Sümeg és a bakonyi területek.

"A Balaton így még komplexebb programlehetőséget tud majd nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is" - fogalmazott a szervezet elnöke.

Üdvözölte, hogy az üdülőrégió "nagyobb" lett a Sopron és Fertő vidékét a Balatonnal összekötő, 13. számú bicikliút kijelölésével is, összeköttetésbe kerülve ezzel egy másik magyar turisztikai övezettel, és egy egészen Németországig nyúló kerékpárút-hálózattal. Már akadnak német túraszervezők, akiknek idei túrakínálatában szerepel a Passautól Balatonig tartó bicikliút - tette hozzá.

Elmondta, a közgyűlése határozott arról, hogy "az egyébként is családbarát Balaton a programkínálatában, termékfejlesztéseiben, szolgáltatásiban is kiemelt figyelmet fordít majd a családokra".

Hoffmann Henrik a BTSZ eddigi legnagyobb eredményei között említette, hogy megszűnt a rivalizálás az északi és déli part, illetve a városok között. A Nyitott Balaton mozgalom megmutatta, hogy érdemes a nyári szezonon kívül is a Balatonra figyelni. A szövetség meghatározó, megkerülhetetlen szereplő lesz a balatoni turizmus-irányításban a konzorciumi taggá válással.

Beszámolt arról is, hogy a BTSZ módosított alapszabályának köszönhetően már nemcsak turisztikai civil szervezetek lehetnek tagok a szövetségben. Így tagságuk olyan sikeres helyi szervezetekkel bővült, mint az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, vagy a veszprémi és a sümegi turisztikai egyesület. A hamarosan felvételét kérő Bakony-Balaton Egyesülettel 24-re emelkedik a BTSZ tagszervezeteinek száma - mondta az elnök.