Elstartolt a Tour de Hongrie

Forrás: turizmus.com

 2019. június 11. 19:13

Hat kontinens harmincegy országának 129 versenyzője állt rajthoz a 40. Tour de Hongrie siófoki prológján. Tizenhat hazai versenyző és három határon túlról érkező kerékpárosunk mutatkozott be június 11-én.

A négy kilométeres egyéni indítású időfutam pályáját a VIP-futam résztvevői avatták fel, azután elkezdődött a 2019-es Tour de Hongrie.

A mezőny pillanatnyilag legmagasabban jegyzett versenyzője a Cofidis francia menője, Hugo Hofstetter, az egyik legrutinosabb kerékpáros pedig az éveken át a World Tour-sorozatban szereplő olasz Giovanni Visconti (Neri Sottoli-Selle Italia-KTM).

A június 12-i Velence és Esztergom között kijelölt 194 kilométeres útvonalon két meredekebb emelkedőt tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Kápolnásnyék, Felcsút és Esztergom), valamint két hegyi (mindkét alkalommal Dobogókő) részhajrára is sor kerül. A befutó előtt Esztergomban és környékén két kört is teljesít majd a mezőny.

Nagy érdeklődés mellett indult a verseny

Fotó: Tdh.hu/Pertorini Márió

A Tour de Hongrie történetében negyedik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket, s először lesz két szakaszról is élő közvetítés az Eurosport2 csatornáján. A legnagyobb magyar kerékpárversenyről az M4Sport közvetít élőben, és az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2019-ben a Tour de Hongrie partnere a Tour de France főrendezőjeként is ismert A.S.O. nevű szervezet, amelynek segítségével

a Magyar Körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, több mint 150 országban lesznek láthatóak.Arról, hogy milyen jelentősége van a turisztikai marketingben a Tour de Hongrie-nak, itt írtunk.