Előadónk a MICE Business Day-en: David Kliman, a Kliman Group alapítója
Forrás: turizmus.com
2023. szeptember 11. 09:11
Az izgalmas előadások egyikét a 2023-ban az IMEX Academy Awards díjjal kitüntetett David Kliman, a Kliman Group alapítója és elnöke tartja majd a meeting industry nemzetközi helyzetéről, Covid utáni regenerálódásáról, valamint az aktuális piaci trendekről. Szó esik majd a globális rendezvénypiac legfrissebb, legégetőbb kérdéseiről is, többek között a mesterséges intelligenciáról, a fenntarthatóságról, a különböző politikai döntésekről, melyek hatással vannak a szektorra, illetve az utazási tilalmakról, bojkottokról is.
![]() |
David Kliman |
Fotó: Kliman Group |
David Kliman a Kliman Group elnökeként a vendéglátás és utazási szektor szervezeteire szakosodott tanácsadóként. A cég think thankek létrehozásában vesz részt, segíti őket, és kutatásokat végez a rendezvényiparban tevékenykedő szervezetek számára. Ügyfeleik között számos desztinációs marketingszervezet, kongresszusi központ és szállodavállalat található.
A Kliman Group mellett 2020-ban David társalapítója volt a Rendezvényipari Tanács APEX COVID Business Recovery Task Force-jának, melynek célja az volt, hogy a rendezvényszektort segítse a koronavírus járvány alatt és az utána következő felépülésben.
Korábban az MPI (Meeting Professionals International) Foundation nemzetközi elnöke, jelenleg a szervezet kuratóriumának végrehajtó bizottságában tevékenykedik és a Fehér Ház utazási és turisztikai bizottságának tagja volt. Elnyerte az MPI Év Nemzetközi Tervezője díját, és a Northstar Meetings Group 2020-ban a rendezvényipar Top 25 legbefolyásosabb embere közé választotta.
A szakember az ELX - Event Leaders Exchange társalapítója is, amely egy privát szakmai közösség a vállalati rendezvények vezetői számára, ahol megoszthatják egymással ötleteiket, iparági meglátásaikat, ötletbörzét tarthatnak és hasznos beszélgetésekkel, új kapcsolatokkal gazdagodhatnak.
Gyakori és fontos előadója a rendezvényszakmai fórumoknak, előadott már többek közt a Simpleview Summiton, a Destinations Internationalon, az IMEX-en, illetve az MPI és a PCMA (Professional Convention Management Association) rendezvényein.
A MICE Business Day részvételi lehetőségeiről szóló információk, a rendezvény hivatalos honlapján érhetőek el.
Kérdés esetén a mice@turizmus.com címen állunk rendelkezésükre.