Elrajtolt a Nyári diákmunka program

Forrás: MTI

 2022. június 15. 08:59

A Nyári diákmunka program 2013 óta futó kezdeményezés, amely elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A fiatalok szerdától regisztrálhatnak az idei kiírásra.

A kormány a programban eddig több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott összesen 24 milliárd forinttal. A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek.

A turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások is részt vehetnek a Nyári diákmunka programban

Fotó: 123rf.com

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át - emlékeztetett szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. A diákok nettó munkabére tehát az szja-mentességet figyelembe véve havonta akár 122-159 ezer forint is lehet.

A kétmilliárd forintos keretösszegű program 2022. június 15-ével elindult, a diákok szerdától regisztrálhatnak a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2022. július 1-ével állhatnak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: "A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények a pályakezdők foglalkoztatási helyzetének nagymértékű javulásában is tetten érhetők. A fiatalok 2010-ben még 30 százalékos munkanélküliségi rátáját a harmadára, jóval az uniós átlag alá szorítottuk vissza.

A kormány a vakációs munkavégzés mellett tartós elhelyezkedésüket is kiemelten támogatja. A Vállalkozások munkaerő támogatása segítségével munkába állt minden tíz álláskeresőből négyen 25 év alattiak. E korosztályból több mint 18 ezren jutottak kenyérkeresethez a program közel 11 milliárd forintos támogatásával. A fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzését szorgalmazó külön keretből pedig mostanáig közel háromezer fő után igényeltek összesen 2,8 milliárd forintot."