EP-irányelvtervezet a fogyasztói csoportok közös érdekérvényesítéséért

Forrás: MTI

 2020. november 24. 16:53

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta azt az irányelvtervezetet, amely egyebek mellett nagyobb és közös védelmet biztosít a fogyasztóknak, ha saját országukban vagy egy másik tagországban többekkel együtt éri őket jogsérelem.

A szabályok értelmében a tagállamok összehangolt kereseti rendszert fognak működtetni, ezzel fokozottabb védelmet biztosítanak a fogyasztóknak a tömeges jogsértésekkel szemben, ugyanakkor felszámolják a visszaélésszerű pereket – közölte az uniós parlament kedden.

Kollektív keresetet az uniós jog által szabályozott számos területen, így például az adatvédelemmel, az utazással és turizmussal, a pénzforgalmi szolgáltatásokkal, az energiával és a távközléssel kapcsolatos uniós szabályok megsértése miatt lehet indítani.

Minden tagállamnak legalább egy olyan eljárást kell bevezetnie, amelynek keretében az arra feljogosított szervezetek – fogyasztóvédelmi tömörülések vagy köztestületek – a bíróságon a jogsértés megszüntetését vagy tilalmát kérhetik, vagy jogorvoslatért, kártérítésért folyamodhatnak.

A határokon átnyúló keresetek indítására feljogosított szervezeteknek ugyanazon feltételeknek kell megfelelniük az egész unióban

Fotó: 123rf.com

A határokon átnyúló keresetek indítására feljogosított szervezeteknek ugyanazon feltételeknek kell megfelelniük az egész unióban.

A fogyasztói csoportok képviseletét és nevükben kollektív keresetet csak a tagállamok által arra feljogosított szervezetek indíthatnak, ügyvédi irodák nem – emelték ki.

A jogszabály továbbá azt is biztosítja, hogy ne indulhassanak visszaélésszerű perek kereskedők ellen, illetve szintén a visszaélések megelőzése érdekében kerülni kell a büntető kártérítések megítélését – közölték.

Az elfogadott irányelv húsz nappal azt követően lép hatályba, hogy azt az Európai Unió hivatalos lapjában kihirdették. A tagállamoknak huszonnégy hónap áll majd rendelkezésükre az irányelvben foglaltak átültetésére a saját jogrendjükbe, és további hat hónap a szabályok alkalmazására – tették hozzá.