Erdészetek és nemzeti parkok turisztikai fejlesztése

Forrás: MTI

 2017. október 12. 14:13

2010 óta 16 milliárd forintot fordított a kormány az erdészetek és nemzeti parkok turisztikai fejlesztésére. A cél egy zöldebb és környezettudatosabb Magyarország megteremtése a védett természeti értékek megóvásával.

Az elmúlt években a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Magyar Természetjáró Szövetség partnereként részt vett az Országos Kékkör vonalának megújításában, illetve a Prédikálószék kilátó létesítésében. Egyre többen kíváncsiak a nemzeti parkok ökoturisztikai szolgáltatásaira is, a regisztrált látogatók száma 2016-ban már megközelítette a 1,6 milliót, amely 75 százalékos növekedés a 10 évvel ezelőttihez képest – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy budapesti sajtótájékoztatón.

Prédikálószéken tavaly felállított háromszintes kilátóból lélegzetelállító a panoráma nyílik a Dunakanyarra

Fotó: turistamagazin.hu

2010 óta 73 új erdei turista-, vadász- és kulcsosház létesült vagy újult meg. Emellett 107 erdei iskola, 51 látogatóközpont épült vagy újult meg, és 9 barlangban sikerült fejlesztéseket végrehajtani. Keresett turisztikai attrakciónak számítanak a kilátók, 2010 óta 14 erdei kilátót építettek és 7-et újítottak fel – tette hozzá Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.

A kisvasutak fejlesztésére 10 milliárd forintot fordítanak a következő két évben. A tervek szerint megújul többek között a Lillafüredi, a Királyréti és a Mátrai kisvasút. Ezen kívül több turisztikai attrakciót fejlesztenek, például sípályát, kilátókat, amely a környékbeli települések idegenforgalma és szálláshelyei számára gazdaságilag is kedvező.

A 2014-2020-as időszakban a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) 8, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekop) 3, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) pedig 4 ökoturisztikai fejlesztés valósul meg 8 milliárd forint értékben. Létrehozzák a többi között a Dunakanyar Látogatóközpontot, a Kis-Balaton Látogatóközpontot, a Szeleta Park Látogatóközpontot és tovább fejlesztik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot – tájékoztatott Pádárné Török Éva, az FM nemzeti parki és tájvédelmi főosztályának osztályvezetője.